.

...és akkor összezsúfolódott minden,minden az égvilágon,együtt azok amik még külön-külön is sokak lennének,egyszerre mikor hátranéztem és közöltem Rékával,hogy vele leszek gondolatban,csak maradjon erős,Cs. pedig integetett,ő,aki előző nap ígérte meg nekem ugyanazt,és hirtelenjében lepergett a szemem előtt azoknak az elképesztő és néhol felfoghatatlanul valószínűtlen véletlenek sora amiknek köszönhetően én,diósi metzinger zsófia itt vagyok,most és úgy,ahogyan,és hogy akármennyivel édesebb,szebb,szelídebb is voltam régen,mostanra már ez lett,és én én magammá váltam minden fájdalmammal,temperamentumommal,nevetésemmel,csalódásommal,örömömmel,álomba sírásommal együtt,azzal a felismeréssel,hogy sokkal többre vagyok képes mint régen bármikor is képzeltem volna,és hogy én ezt az egészet szeretem.

belefáradtam a tartalékolásba. nincsen mire. most nem tudok egy helyben ülni és ölbe tett kézzel várva félrerakni az energiámat,nagyon sok ideig voltam képes rá kicsi korom óta,de az az egyetlen probléma,hogy kezdem magam kellő mértékig megszeretni és megbecsülni ahhoz,hogy ne adjam ennél alább. nem akarok többet mosolyt erőltetni azokra,akikre nincs mosolyoghatnékom,és megmagyarázni azt,amivel pontosan tisztában vannak ők maguk is,nincs kedvem elbújni és sajnálkozni. persze nehéz,sőt,néha iszonyúan az,de nem azért vonszoltam magam keresztül annyi mindenen,hogy bármi kapcsán is tartósan összeomoljak.