.

nem bírom,hogy mikor minden probléma és különösebb erőfeszítés nélkül megráznám magam és a felülkerekedés biztos tudatában odébb libegnék,jön valami ami durvább és amivel szemben akkori állapotaimban esélyem sem lenne ép bőrrel megúszni,és abban a pillanatban mindig pont ő rángat ki a bajból. 

miért? 

mihez kellek én,miért kell konzerválni? miért nem lehet emberséges módon elvérezni hagyni absztrakt értelemben,miért kell meg-meg lazítani majd szorítani kötést az erek felett? nem mintha nem élvezném,és tényleg,köszi szépen,komolyan mondom,hogy szeretlekbírlak érte. csak egyszerűen nem értem az indíttatást. 

és eleve,honnan tudja mindig,hogy mikor kell/kéne akár valami molekulányi méretű,jelzésértékű segítség? véletlenül? vagy tényleg ilyen erősen jeleznék mindig tudatalatt a külvilágnak? vagy csak belemagyarázom? vagy fordítva -is- működik?



végeredményben igazából mindegy. ilyenkor a pillanat hevében mindig csak köszöngetni tudok,most konkrétan a maradék éjszakai nyugalmam lett megmentve,az,hogy milyen áron,az más kérdés