opheliac.

pontosan tudom,hogy senkit sem lehet megakadályozni abban,hogy éljen és élvezze is azt,mert mindig van saját választásunk. komolyan. azt is tudom,hogy ebből kiindulva minimum 50%-a az én hibám annak,hogy miután az a nő megjelent az életemben,rá két hétre már a karomat próbáltam felnyitni,és tényleg buta és gyenge voltam akkor,szégyenlem is rettenetesen,de bepánikoltam. akkor még nem találkoztam ilyen helyzettel és első elkeseredésemben nem tudtam hogyan kezelni,erről vitán felül én tehetek. de a kiváltó oka akkor is ő volt,mert mondhat akárki akármit,minden apropó nélkül nem teszem tönkre magam az azt követő hónapokban. és engem innentől kezdve nem érdekel az a mese,hogy "régen volt",persze,hogy régen volt,de attól még vannak tabuk,és számomra tabunak számít elérni valakinél,hogy bántsa magát a mi könnyelműségünk miatt. vagy ha megtesszük,utána ne állítsuk be magunkat olyan embernek,akit a legkevésbé is érdekelnek a másik rezdülései és érdekei. nem mondtam el sohasem,de egyszer el fogom,akár felesleges,akár nem,úgy érzem csak akkor fog ez az utálat hűlni bennem,ha közlöm,mert tőlem ne várja el senki,hogy kacarászva túllépjek fél évnyi öncsonkításon,akkor is ha a rossz reakció az én hibám. addig viszont nem foglalkozom az üggyel a jelenben. minek tenném. senki sem tud erről. kiváló háttérrel,kiterjedt kapcsolatrendszerrel és kapcsolatteremtő  készséggel vagyok megáldva minden introvertáltságom ellenére is,mégsem tudnak arról a fél évről mások,mint a falaim,és azt szeretném,hogy az első aki tudja,ő legyen. nem azért,hogy lelkiismeretfurdalást keltsek,vagy belerúgjak. de úgy érzem,jogom van közölni némi jellegű nő és nő közötti társalgás keretében,és ha eljön rá a megfelelő perc,meg is fogom tenni.