ezenkívül ma egyszer s mindenkorra megtanultam,hogy amit kidobsz közszemlére,azért vállalnod kell a felelősséget. nem úgy,hogy visszavonod őket,vagy kötelező magyarázkodnod. dehogy. egyszerűen csak tisztában kell lenned azzal,hogy amit adsz,azt veszik,és igen,egy rakás olyan ember lesz tökéletesen tisztában a magánéleteddel,akiknek nem kéne,és még többen hiszik majd azt,hogy tisztában vannak a magánéleteddel,holott nemcsak,hogy nem kéne nekik,hanem még a pontos információknak sincsenek birtokában. ez egy ideig mellesleg rendkívül szórakoztató,de van egy szint ami után kezd fárasztóvá válni,talán először nem is neked,de a hozzád közelállóknak - "cuki neved van,csak nehéz tisztán tartani"; mondta ma Cs. sóhajtozva és ez volt az első ami viszonylag őszintén szívenütött.
a másik az volt,hogy lassan de biztosan kezd a saját magam iránti megbecsülés elérni egy olyan egészséges mértéket,amiről korábban nemhogy álmodni sem mertem,hanem eleve a jelenség létezésének nem voltam tudatában. egyszerűen imádnivaló érzés és fogalmam sincsen hogyan illetve miért éltem eddig nélküle. na jó,azt tudom,hogy miként,de a miért-re még nem találtam választ,bár nem is izgat annyira. mostmár létezik és kész,én pedig életemben talán először alszom el éjjelente magamhoz képest nyugodtan. nem mondom,hogy mindig. azt sem,hogy egyedül jöttem el idáig,sőt,ott van az a rengeteg ember akiket legszívesebben sorban megölelgetnék hálálkodva,vannak akiknek tudom,hogy köszönettel tartoznék,de képtelen volnék megtenni,mert tudom,hogy eredetileg nem jószándékkal álltak ehhez,és nem az ő érdemük,hogy minden kétszínű áskálódásuk illetve butaságuk ellenére életben vagyok. végül de nem legutolsó sorban pedig ott az a - túlságosan elenyésző százalékot kitevő -réteg amivel szemben már lemondtam a diplomáciáról vagy a manőverekről. olyan rengetegszer próbáltam leszűrni a lényegét annak a rengeteg mindennek amit kimondanék,de akárhogyan is forgatom,fogalmazom,elemzem,boncolom - szerelmes vagyok. és ennyi a lényeg. tudom,hogy sokszor emlegetem,azt is,hogy a volt blogon is sokat ismételgettem ugyanezt a kijelentést. de aki még nem élte át azt,hogy milyen mikor először nem fél az ember felvállalni a tartósnak bizonyuló érzelmeit maga és mások előtt,ezzel mintegy aláírni azt,hogy történhet bármi,nekem ez kapaszkodó marad,az soha nem is fogja megérteni,miért tiszta öröm már csak kimondani is a puszta tényt.
szóval most igazából - de régen is írtam le őszintén ezt a mondatot - minden rendben van.
