.

 mint almában a kukac,a fejemben jár,eltévedt gondolat észt guberál
és én kölcsönkapott feketefehér négyzetrácsos nadrágban és térdig érő pólóban jöttem az előbb egy kétliteres szénsavas limonádét és szegedi szabadtéri Jekyll és Hyde musical jegyet beszerzendő sikeres küldetésről. már most látom,hogy ez a nyár nagyonalter lesz. majd megpróbálom nem szisztematikusan megölni magamat,se ezzel az eszetlen szerelemmel,se vörösborral,se kávéval,se hajfestékkel,se frici fesztiváldohányával,ami amúgy teljesen sima,csak fesztivál volt mikor először vettük,és a barátaimban is bízom annyira,hogy amennyiben az első szempont miatt nekimennék egy éjszaka a tiszának/dunának/marosnak/bárminek.

ma remélem elvisszük a hobbitokat Vasudvarba,azaz kinn éjszakázunk a régi bányánál&tónál. ki van a tüdőm is,gyomrom is,és minden végtagom egy-egy szúnyográgta csonk,úgyhogy hűvös levegőt szeretnék nagyon,meg csillagfényt. ő meg hiányzik. borzasztóan hiányzik,és ez nem jó jel,mert vagy helyesen érzékelem,hogy én nem annyira neki,ami magában sem öröm,vagy azt jelenti,hogy szimplán kezdek paranoid lenni ilyen téren,ami még kevésbé.


az érzést hívja,de az nem figyel,és tudom,barátom,hogy téged sem érdekel;
tudod,a Hé barátom volt a közös számunk,vagy mink,talán mert a Quimby volt az egyetlen a meglehetősen különböző ízlésünk halmazainak metszetében. de vagy talán még inkább azért,mert az szólt a fejemben minden alkalommal,mikor hajnalban szédelegtünk haza,minden alkalommal mikor verseskötetekkel gubbasztottunk a tetőkerteken. mikor valamelyikünkből egyszerre kitört a zokogás,és a másik ott volt,több mint két év,két évnyi élőadásban leadott agónia és eufória. istenem,ha még mindig bolondok lennénk,és nem őrültek,talán még mindig menne,de nem megy,és ez számomra hónapokig felfoghatatlan volt. még sohasem búcsúztattam el egy barátságot. mindig vagy kidobtam a szemétdombra elrohadni,mert azt nem voltam hajlandó sohasem elviselni,hogy a kezeim között oszoljon el,vagy egyszerűen elfelejtettem. nem akartam,de nem megy. én már nem vagyok hajlandó elég régen kiszolgálni másokat,és te ezt nem tudod hosszútávon elviselni,persze,tudom,hogy apróságokról van szó,de akkor is feszültség. és neked...neked nyárspolgári lett az értékrended. ez az egyetlen,amit képtelen vagyok hosszútávon tolerálni. az egyetlen...! akkor is,ha nem látod be,én sajnállak,szánlak,te pedig szintén szánsz engem,mert olyannyira különbözőek lettünk. ha legalább utálnálak,de képtelen vagyok rá. a szánalom megakadályoz benne. úgyhogy igazából szerintem mindkettőnknek jobb dolga akadt.