tehát az úgy volt,hogy

megérkeztem,leültem mellé,és a megérzéseim kivételesen nem is súgták meg,hogy ez most más lesz,mint eddig. pedig más lett. de én csak ültem,és nevettem a neveken,amikkel sokkolta az agyamat a többiekkel. utána elmentünk borért és cigiért,lementünk kurca partra,ő mesélt a tejútról és az androméda csillagkörről és minden szépjócsodás volt amíg fel nem került megint az ominózus vitatéma. persze,hogy megsértődtem,rámjött a hisztizhetnék,így hát ott is hagyott és átment a szomszéd padra átköltözött társaság másik részéhez. maradtunk hárman,és joci elindított telefonról valami szerelmes számot,ami méginkább megfeszítette bennem a húrt - mikor pedig ő is elment gyújtót kérni,a maradék egy társaságunk megkérdezte,hogy szerelmes vagyok e. bólintottam. "az vagyok." -"helyes",mondták,de erre már nem tudtam bólogatni - "nem,egyáltalán nem tudom,mennyire helyes."
és pont akkor jött vissza ő,megölelt,mire bennem elpattant az a bizonyos húrja az idegeimnek. emlékszem,hogy nevettem,estem a nyakába,ő megcsókolt és életemben kevésszer éreztem még magam annyira megkönnyebbülve és megolvadva mint az azt követő néhány órában.
még régebben mondtam neki,hogyha amikor fáj a méhem ösztrogéntúltengésem van,sohasem tudok normálisan elaludni,mert kényelmetlen és olyankor nagyon igénylem a friss levegőt,és erre apellálva ébren maradt velem egészen reggelig,pedig tudom,hogy utál virrasztani.
ott jött el a pillanat is,mikor ültünk a lépcsőkön,pontosabban ő a lépcsőn,én meg hozzábújva - néma csönd volt,és az a tipikus,hajnali áldott hűvös,amiért ilyen nyári nappalokon szokott epedezni az ember,én kezdtem volna belesimulni a hallgatásba,mikor megkérdezte,hogy elmondhat e egy igaz történetet.
úgyhogy meghallgattam azt az igaz történetet,és a hallgatása alatt háromszor éreztem úgy,hogy na ha valamikor az életben,akkor most tényleg kizárólagosan az eszemre kellene hallgatnom. borzasztóan nehéz lenne kibújni a karjai közül,elindulni az állomás felé,és megmondani,hogy egyedül megyek tovább - de objektíven nézve nem lenne más,mint egy racionális,következetes döntés.
következetesség,na ez azon kevés dolgok egyike,amivel egyáltalán nem rendelkezem.
úgyhogy hevertem tovább,és a gondolataim úgy cikáztak a fejemben mint a kísérleti patkány vagy fehér egér,ha beleejtik egy labirintusba,hogy lássák,megtalálja e a kiutat.
reflexszerűen hajlítgattam az ujjaimat - állítólag mikor nagyon elgondolkodom valamin,mindig azt csinálom - és a pánikot elhajtva igyekeztem megtalálni azt a kiutat,mikor minden előzetes kivesézés és tervezés nélkül kibukott belőlem visszanézve az egyetlen legitim válasz. és én is elmondtam a saját kis igaz történetemet.
-...azért,amiket az imént elmondtál nekem,már értem mit miért csinálsz. Azért pedig,amit én mondtam neked,világossá válhat,miért úgy reagálok rájuk ahogyan. Minden amire szükségem volna,csak annyi,hogy felülírjam  ezeket a premisszákat a fejemben. Senki sem tudja,mennyire szeretném.
felnéztem rá,hogy megpróbáljak bármiféle reakciót leolvasni az arcáról. különös,hogy a tudatunkat ez az  üvegfal választja el,legalábbis számomra,a kifogástalan kompatibilitástól,ez az egyetlen,vékony,fájdalomból ,előítéletekkel álcázott önvédelemből épült üvegfal.
és mikor a lépcsőn ülve ő rámmosolygott,felmelegítve a gondolataimba való beleborzongásomat,visszamosolyogtam,remélve,hogy ugyanezt teszem,azon a vékony falon is látni véltem egy hajszálrepedést megindulni.