and I told you to be balanced,and I told you to be kind

igazából szerény véleményem szerint rohadtégő,hogy eljutottam arra a szintre mikor az általam nem preferált szubkultúrától eltekintve is csak álszenvedős zenebonával tudom kifejezni a helyzetemet,és abból levezethető érzelmeimet,de túlteszem magam rajta

péntek este van,és nekem még a hétvége befejeztéig olyan teendőknek kellene a végére járnom mint a volt évfolyamtárstól való tankönyvvásárlás,ami határozottan érdekes lesz,ugyanis kettőnk között szikrázik az unszimpátia és az arrogancia a levegőben,de i guess,cél szentesíti az eszközt. aztán el kéne nekem zarándokolnom fogamzásgátlóért,amit megelőzne egy vérvétellel egybekötött kivizsgálás az alvadékonyságomról,vagy mimről,amihez semmi kedvem sincsen. nem a vérvétellel van a problémám,az sohasem kavart fel,de a különböző klinikákra való átvándorlás és főleg az eredményekre való várakozás a leggyengébb pontjaim közé tartozik,és az orvosi várótermek kétségkívül előkelő helyet foglalnak el a Hol és mikor gyilkolnám halomra a legtöbb embert aki a szemem elé kerül? listán. de ez egy olyan kör amit nem hagyhatok és nem is akarnék kihagyni,tekintve,hogy akadtak már a családban véralvadási problémák,a dohányzás is rizikónövelő tényező,nekem pedig valahogy nincs kedvem szabadidőmben trombózist vagy agyvérzést kapni. mindezek ellenére biztos vagyok benne,hogy semmi gond nem lesz ezzel kapcsolatban,jelnek veszem,hogy végre valahára megtaláltam a taj kártyámat és a személyimet,ráadásul a keresésük közben olyan rendet raktam a szobámban,hogy újfent nem tudtam magam túltenni egyhamar a saját zsenialitásomon.
aztán ugye vissza kéne juttatnom a patkányaimat a tenyésztőnek,akit napok óta nem tudok elérni telefonon,de mivel a barátaim iskolájában tanít,szeptembertől értelemszerűen szegeden kellene lennie. legfeljebb besétálok velük,nagyon fognak majd biztosan örülni nekem. amúgy meg persze én sem rajongok az ötletért,mármint a visszaadásért,de azt belátom,hogy amikor nem vagyok itthon,nem tudom kiengedni őket,tekintve,hogy két macskával és egy kutyával élek együtt,így eleve a nap háromnegyedét egy számukra már túl kicsi ketrecben töltik. iskolaidőben pedig ez az intervallum újfent növekedésnek indulna. és igen,fáj a szívem értük,illetőleg fájna ha a szívem nem egy izom lenne ami vért pumpál a szervezetemben,de belátom,hogy ilyen szociális és irtó okos,mozgékony kis bigyóknak nem egy ketrecben van napokig a helye.



zombibanzáj mégkatáéknál,lehet,hogy holnap is megyünk ádámékhoz,de a magam részéről már többet nem tervezek annyira sokáig maradni. be kéne szereznem a tankönyveken kívül az egyéb tanszereket is,meg eleve fel kellene dolgoznom a tudatot,hogy végzős vagyok,kialakítani bármit ami napirendre emlékeztet. bármit.furcsa,hogy jelenleg túl izgatott vagyok és túl sok dolog jár a fejemben ahhoz,hogy rámjöjjön az általános nyárvégi melankólia. nem is igazán látnám értelmét; eddigi életem legkáoszosabb,legeseménydúsabb és szebb nyarát fogom éjfélkor elbúcsúztatni. még sohasem találkoztam ilyen rövid időintervallum alatt ilyen mennyiségű paradigmaváltó személlyel és fordulattal. ott volt ugye sasha,aki úgy döntött,hogy fogja magát és kirángat engem az azt megelőző fél éves érzelmi hibernáltságomból. vele azonban úgy tudtunk barátok maradni,hogy végig korrekt maradt és nem téptük meg egymást a kelleténél sokkal jobban,ergo még mindig tudom tisztelni és utolérhetetlenül tölti be azóta is az eredeti mentorszerepet,legalábbis számomra. tényleg örülök,hogy ez a szerep végre olyan gazdára talált aki méltó annak viselésére és már el sem tudnám képzelni másként. sasha tanított meg arra,hogy mégiscsak tele vagyok potenciállal,megtanított döntéseket hozni és arra is,hogyan kell a magunk érdekeit elsődlegesként kezelni anélkül,hogy másokba belerúgnánk.
a temérdek új ismeretséggel párhuzamosan megszilárdultak azok a szálak,amik nekem valójában fontosak. még a Mátrában töltött utolsó napok egyikén,amikor feküdtem az ágyon,és néztem a barátaimat,akik éppen eufóriától ragyogó szemekkel játszották a gépen az IP kurvát (IP curve),pár pillanatig komolyan vissza kellett fognom a meghatottságomban való sírdogálást.

imádtam ezt az egész nyarat,az elején lévő szentesre rohangálástól kezdve,kata buliján át,ahol fricc közölte a helyzetet,a vasudvarban való hullócsillagbámulásokon szintén át egészen a random délutánokig. úgyhogy nincs kedvem siránkozni az elmúltával. 


p.s. - mégiscsak voltunk ádám féle házibulin,hivatalosan is felrobbant az agyam