neurotranszmitter

szept.17.

 366 nappal ezelőtt egészen pontosan én a padlón hevertem,és olyannyira nem csak átvitt értelemben,hogyha akkor képes lett volna bármi más is megfogalmazódni az elmémben,pontosan tudtam volna előre,hogy nem lesz ez egy egyszerű menet,ami következik. jól gondoltam volna. de azt akkor sem sejtettem még,hogy csak hónapokkal később fogom látni és érezni is az eredményét annak,hogy aznap a körmeim feljöttek az eszméletembe való kapaszkodásban. ó,hogy gyűlöltelek akkor. és ó,mennyire megtanultam megvédeni magam utána. talán túlságosan is. de volt valami,amiben nagyobbat nem is tévedhettem volna; azt hittem,tisztában vagyok mindennel,hogy megjósolhatom a végkimeneteleket.
pedig nem tudtam én semmit sem azon kívül,hogy valamiért egyben kell maradnom,azt sem,hogy érdemes e avagy csak puszta hiúsággal vegyes életösztön,azt pedig végképp nem,hogy miért érné meg,márha egyáltalán.
nem tudtam,hogy az azt követő télen térdig fog érni a hó a szalagavató bál után,hogy hazafelé menet is szitálni fog majd az éjszakai ég felől,mint a porcukor,és nekem valahol ott mélyen nagyon fog fájni valami,mikor arra gondolok,hogy mikor a teljes individuum összeomlik,vajon mit kéne tennem,mi volna a feladatom közösségi emberként,hogy eltereljem a figyelmemet a belső nihilről. vagy van egyáltalán feladat? bármilyen értelemben? vagy tehetek bármit,úgyis csak azért születtem meg,mert azok a végtelenül önző génjeim tovább és tovább akarnak élni,és itt is azért vagyok,hogy életben tartsam őket,amíg tovább nem adhatóak...? ezért alszom,eszem,kelek fel minden reggel,ezért jegytelek,ezért gondolkodom...? nem tudtam,és lám,még mindig fogalmam sincs róla. tegnapelőtt máshogyan gondoltam,mint ahogyan holnap fogom,és ez már nem annyira ijesztő számomra,mint amilyen régen volt. a pillanatnyi álláspontomat abban határozhatnám meg,hogy elsősorban magánember vagyok,mint mindenki,és ha érezhetek bármiféle jellegű elkötelezettséget is a bolygó lakosainak összessége iránt,az esetleg,maximum az,hogy mindenkit meg kéne tanítani tiltakozni. állítólag - legalábbis eddigi tanulmányaim és egy neves fordító szerint - a költők kortalan feladata tiltakozni tanítani az embereket,"a kegyetlenség,a természetellenesség,a butaság és az egyenlőtlenség ellen". nos,szerintem ez nem csak a költőké,hanem mindenkié,aki megérti.
arról sem volt elképzelésem,kik lesznek a barátaim,arról pedig végképp nem,kire hogyan fogok tekinteni. lehetetlennek tartottam,hogy a saját emberségem fog a nyakamba szakadni,mégis megtörtént,bár túl is éltem a becsapódást. már nem félek annyira érzékeny lenni,és képes vagyok különbséget tenni a szükséges rossz és pózerkedős önkínzás között. pedig nem egyszerű néha kettéválasztani. sőt,néha még mindig úgy érzem,hogy az érzelemközponti turbulenciáim legszebb kifejezése az volna a külvilág felé,ha fognék egy henteskést,és bordaközön szúrnám magam,csak hogy figyeljetek rám,érezzetek együtt velem. 
de érthető módon nem teszem. az értelemnek,magam és mások megbecsülésének,illetve az időnek a hibridje elegánsabb fegyvert szül minden mentális vagy fizikai erőszaknál; ezt hívják diplomáciának.
nem tudtam én akkor semmit,még annyit sem amennyiről most hiszem,hogy tudom. arra még emlékszem,366 nappal ezelőtt az eredeti hajszínem volt aktuális,másnap lett befestve először sötétvörösre,akkoriban nem volt tetoválásom még,és a pirosat is nagyon szerettem minden formában. nem igazán hittem a barátság fogalmában,de még a szerelemében sem,akkoriban ragadt rám az az egészen új jegyzetelési stílus. összességében véve gátlástalan egy szemétláda módjára viselkedtem,és erre az sem kifogás,hogy igencsak meg voltam zavarodva,émelyegtem a saját testemtől kezdve mindenki érintésén át az összes szóig ami addig valaha elhangzott. nem is igazán akarok kifogást keresni. nem bántam meg. honnan tudhattam volna,hogy van  jobb...?

szept.21. péntek

...tehát a mai nappal még nem bezárólag,túlvagyok egy megfázással/allergiával,reggeli fagyoskodással,ösztrogéntúltengéssel,számításaim szerint elcseszett matekdolgozattal és egyébként is általános létbizonytalansággal átitatott héten. ha pár órával ezelőtt állok neki dokumentálni,minden bizonnyal megint csak az lett volna belőle,hogy miért vagyok szerencsétlen,mivel érdemeltem ezt ki,etc,etc,de igazából kénytelen voltam felismerni és hozzászokni a gondolathoz,hogy még így is a bolygó legszerencsésebb egyedei közé tartozhatok. a náthát leszámítva egészséges vagyok,képes minden végtagom mozgatására,amiknek a száma hiánytalan,van időm az érettségiig,a párom pedig tényleg hűséges. és igazából az a gondolat is kezd érlelődni,bár még elég gyöngéden kaparászik csak a koponyám belsején,hogy esetleg hosszútávon nem éri meg abszolút gátlástalan,önző,rosszindulatú szemétládának lenni,mint azt eddig teljes meggyőződéssel vallottam.
úgyhogy azt hiszem,mégha igencsak sokszor vissza is fogok esni,kezdek kilábalni abból a tipikus tinédzserkori individuumra jellemző életérzésből,hogy gyűlölöm magam,de mégis jobbnak tartom mindenki másnál,hogy megéri embereken áttaposni,ha elérni szeretnél valamit,még akkor is,ha azt a dilemmát megoldhatóvá lehetne tenni némi önfegyelemmel és nyílt kommunikációval.
tudom,hogy a naivitásomat,az áldozatszerep élvezésére való készséget és az általános lelkesedésemet sohasem fogom már többet visszakapni,és talán nem is akarnám. de ezekkel együtt kezd egészen felnőtt nő formám lenni,ahol a felnőtt szó kivételesen nem pejoratív.

a télben leginkább a sálakat szeretem és azt a keskeny sávot ahol a csizma vagy bakancs teteje hozzásimul a vádlihoz; ezenkívül imádom a február délelőtti utcákat Szegeden,még akkor is kiég a retinám a fehérségtől. mindig a télhez kötődtem leginkább,bár idén nagyon nem várom azt,hogy 19 éves legyek majd még jó sokára,egyenlőre még a szeptemberen sem vagyok túl. 4 éve minden ősz valami visszafordíthatatlan folyamatot indít el,vagy meghatározó fordulatot hoz; hát kíváncsian várom idén mivel örvendeztet meg, a kifejezés létező legszarkasztikusabb értelmében természetesen. pár órája is olyanon hisztiztem még,amiről rájöttem,hogy csaknem jelentéktelen ahhoz a boldogsághoz képest,amit akkor érzek,ha elfeledkezem róla.