midnight run;

olyannyiszor határoztam már el,hogy nem fogok erőfeszítéseket tenni olyan emberekért vagy helyzetekért,akik számára/amikben az én érdekeim sokadrangúak,de sohasem bírtam ki,mert mindig dacból jelentettem ezt ki,és fájt,hát úgy gondoltam a legközelebbi adandó alkalommal,hogy csillapodik a maró érzés a mellkasomban,ha találok valamit,amit én még nem tettem meg. valami mindig hátramarad,sohasem elég,sohasem érezhetem azt,hogy tiszták a kezeim mert minden megtettem amit megtehettem és ha nem áll össze a kép,akkor nem én vagyok az,aki nem tett hozzá eleget.

azt hiszem,vége van,és az érdekes ebben csak annyi,hogy én,aki mindig mindenben a kiutakat és a továbbfűzésre való esélyt kutatja égen-földön,csak akkor szoktam így érezni-tudni valamiről,mikor az valóban,emberi mértékkel mérhetően végleg véget ért.