...az ölembe vonva cirógatom a szavakat,hogy ne sikoltozzanak,ne sírjanak,hiszen nekik zenélniük kell. az enyémek,és én nem hagyhatom,hogy bajuk essen: a szeretetem a hangok alkímiája iránt túlnő a saját magam iránt érzetten is. ők az egyetlenek akikhez értek,ha már úgy tűnik,mégsincs olyan érzékem az emberekhez,mint gondoltam régen,sőt,semmi máshoz,ha jobban belegondolok,és ki tudja,talán hozzájuk sem,mégis hozzám tartoznak,nekem pedig felelősséggel kell viseltetnem irántuk. esszenciákat kell kikevernem belőletek,amiket melenget és gyógyít felhajtani,nem pedig bénító méreg és vegytiszta káosz,hát ne sírjatok,kérlek,ne érezzem a kiejtésetek előtt a kínlódó vonaglásotokat a tüdőmben,mert nincs okotok félni; nem vesztek el,nem váltok hamuvá,nem gyaláz meg titeket senki,amíg a csontjaimba vagytok vésve. melegedjetek meg az inaim és ízületeim fészkében,nem fog hozzátok elérni a tél hidege.
együtt életben tartjuk egymást,tudom
