egy kedd reggelen arra ébredni,hogy visszakúszott és újra beleépült a tudatodba az a meghatározhatatlan valami,amit azelőtt majdnem egy évig hiányoltál,ha túlélhető is volt az elvesztése,de azért az elején még forrón égetett hűlt helye,majd kerested te,de kezdeti sikerek híján szépen,lassan "beláttad",hogy jobb számodra nélküle; olyan ismeretlen ismerős melegséggel tölti fel a tagjaimat,hogy az elmúlt 30 órában úgy éreztem magam,mint aki járni tanul. kint vádliig süpped a hó,ha belelépek,napok óta szinte csak a tüntetésekről hallok szerte az országban,kiváltképp Szegeden és mindemellett igen,azt hiszem ha nem is akarok,de talán ez az utolsó lehetőségem arra,hogy magammá tegyem ezt a furcsán perzselő emberséget,ami a véráramomba került oly hirtelen és váratlanul,ami újra a vállamra terítette dunnaként annak az illúzióját,hogy annak,amit szeretek csinálni,van értelme és hiba volna átsodródnom tétlenül a saját elmém univerzumán egész életemben.
miféle ujjak gyújtották meg gyufával az általam régóta megvetett hitem kanócát? miért? miért lettem arra ítélve,megáldva annak az esélyével,hogy egyszer újra látni fogom kihunyni? nem akarom. vigyázni szeretnék rá. de éppen annyira ingatag és remegő,mint a lépteim voltak tegnap is,ma is,mióta ez megjelent,és azt hiszem rohamos táplálásába kell kezdenem. de mivel? mit eszik a hit,a bizalom és a szeretet?
