...between the noise you hear and the sound you like are we just sinking in an ocean of faces?
hiába vagyok alig 19 éves,nem érzem úgy és soha életemben nem éreztem úgy,hogy olyan környezetben,helyzetben és egyáltalán olyan században élnék,amikor megengedhetem magamnak a diplomácia nélkülözését. és diplomáciai,illetve sok egyéb szempontból is ideje volna megtanulnom,hogy a világ nem csupán fekete-fehér és nem azokra bomlik akikkel én szövetkezek vagy akik velem,illetve akik ellenem-ellenük-ellenünk vannak,hanem egy rakás,felfoghatatlanul sok emberből akik legtöbbször azzal sincsenek tisztában,hogy nekik mi kell,nem hogy azon gondolkodjanak,nekem mi kéne.
azon kívül,hogy folyamatosan úgy érzem,hogy én többet nyújtok másoknak mint fordítva,habár ezt nem érzem áldozatnak,mert mindig annyit engedek elvenni amennyit én nem hiányolnék és akár jelzésértékűen,akár teljes erőből,de belemarok abba a kézbe ami túl sokat vinne magával,nos,azonkívül azzal is illene tisztában lennem,hogy nagyon szép dolog valakivel lemenni a Pokolba és felrángatni onnan,de ezt viszonzásul sohasem szabadna elvárnom,különösen korombeliektől. és amíg elvárom,illetve ennek reményében teszem,addig nem vagyok jó,nem vagyok aranyos,nem vagyok semmilyen amilyen lenni akarok,az egyszerű érdek,mint minden más is és még mindig a körforgáson belül vagyok. ha ki akarok kerülni onnan,nem szabad elvárnom,sőt,várnom sem.
