Hétfő 

tekintettel arra, hogy az én elmém maga az ezerszín éjszaka, nem mondhatom el, hogy jól viselem ezt a szürkeséget amit az idei február vége vágott hozzám és ennek kompenzálásaképpen néhány percre nekiálltam a bakancslistámon gondokodni, de az egyetlen épkézláb gondolat ami eszembe ötlött az az volt,hogy mégis mennyire idétlen kifejezés ez a bakancslista. bár idegenkedésem forrása kétségtelenül a pénteki nap, amikor B. unszolására első ízben fűztem be végig mind a 15 sort a bakancsomon és utolsó órán már megkérdőjelezhetetlen volt bennem a tudat, hogy ha egy tollpihe szállna a vádlimra, az akkor is felrobbanna az elszorított vérkeringés generálta fájdalomtól.

a hangulatomat tetőzi, hogy valószínűleg csoda kéne a Kalács Konsztantinnyal való összebarátkozásomhoz, mivel a tapasztalatok szerint a hím hörcsögök sokkal kevésbé alkalmasak erre nőstény társaiknál, bár annak, hogy ezt akkora dilemmának érzem, megint csak tudatalatti vonatkozása lehet.      már kevésbé fáj de azért még mindig eléggé sajog, ha belegondolok, hogy egy irtó ígéretesen induló barátságom csesződött el gyakorlatilag azon, hogy én lány vagyok, mások meg velem ellentétben nem hisznek a fiú-lány/férfi-nő barátságban és hiába teperek azóta is, hogy komolyan vegyen, az afférban csak a saját igaza megnyilvánulását látja. azóta szorgalmasan ütöm a saját fejembe, hogy egy eset miatt nem érdemes általánosítani és hogy a káoszos élethelyzetünk rontotta ezt el, nem én, jobb pillanatokban pedig olyanokat, hogy nincs is ez elrontva, csak mindketten fáradtak és nyűgösek vagyunk mostanaság, még jobb pillanatokban pedig el is hiszem ez utóbbit.

 nem

mégsem

Kedd

Amúgy kezdek kifejezetten jobban lenni, amire abból következtetek, hogy eddig egyetlen berúgásunk alkalmával sem jött rám az érzelgés, hogy Frici mennyire hiányozna. először azt hittem, sok ilyen módosított tudatállapottal kell majd szembenéznem, illetve azzal az ingerrel is, hogy újra és újra beszélni akarok majd vele, de szerencsémre mindkettő elmaradt, azóta legalábbis biztosan, hogy arra a kérdésemre, hogy akar e még velem lenni egyáltalán, azt válaszolta, hogy hát ő ezen még nem gondolkodott.
azóta sajnos nem igazán válogathattam, hogy leülök e békében megnyugodni vagy folytatom amiket elkezdtem. a nevetséges az, hogy őszintén bevallva még a szakításnál is jobban fájt az ominózus barátságom elbúcsúztatása. nem volt dráma, nem volt veszekedés,egyszerűen csak telítődött a pohár nálam,egy jó időre legalábbis biztosan.

Szombat
tegnap felszedtük a sátorfát és kiutaztunk szatymazra patrik bulijára, ami úgy ahogy volt, valami zseniálisra sikerült, és végre rávettem gabit, hogy igyon (két korty sört) és rohangáltunk éjszaka a teljesen kihalt utcán meg a kertben,és szép volt,jó volt,békés volt ahhoz képest is,hogy a társulat háromnegyede alaposan leitta magát. akkor és ott boldog voltam.