ma hajnali negyed négytől délig két tanulságot vontam le, az egyik az, hogy az ösztrogéntúltengéses fájdalmaim egészen szürreális szinten kopogtatnak, amire mondjuk a stressz jó kifogás, de hőn remélem, hogy nem akarja általánosítani magát, mert három órán keresztül mást sem csináltam, mint fetrengés közben megpróbáltam visszafogni azt az indíttatást, hogy bármilyen - de tényleg bármilyen - elsőként kezembe akadó tárggyal öngyilkosságot kövessek el.
a másik az volt, hogy egyszerűen imádom a páromat, és valamiért mindig a beszélgetéseink után pár órával jövök rá, hogy nahát, én erről vagy arról még vagy nem tudtam senkivel sem beszélgetni, vagy nem ilyen eredményesen, szóval azt hiszem beléptem a szentimentális szakaszba.
