még október környékén megfogadtam magamban, hogy az egész érettségit, különösen a szóbeli részét úgy fogom felfogni, hogy na én most megyek és megmutatom mindenkinek mekkora hihetetlenül elsöprően faszagyerek vagyok, úgyhogy most is erősen szuggerálom magamnak azt az önbizalmat állítólag mindenki szerint rendelkezem csak pont én, saját magam nem érzem olyan gyakran az áldásos hatásait mint kéne.

tegnap elballagtam. szép volt, jó volt, vége volt csak igazából az osztály produkálta utolsó motívum szúrt némileg szíven, de ezt a szúrást már több ezerszer megkaptam az elmúlt hónapok alatt. akikkel eddig is béke volt és marad is, azokkal jól éreztem magam; a menetelés alatt majdnem elrántottam az egész sort mikor megpróbáltam mondani, a matektanárnak, hogy köszönöm, hogy át tetszett engedni matematikából, amikor a sor elején elkezdtek énekelni, hozzánk az fáziskéséssel jutott el, úgyhogy kánonban kornyikáltunk, meleg volt, de nagyon szép. a díszítések mind gyönyörűek voltak, a lufi felengedésnél pedig úgy éreztem magam mint egy kismacska aki beszabadult a gyorsan mozgó-elkapnivaló-zsinórók-Kánaánjába.

este kimentem Katáékhoz, megünnepelni, hogy ő is befejezte, halálra ölelgettem mindenkit aztán megnéztük a Gömb című retro sci-fit, vagy mit, reggel pedig Borisz hazakísért.

hiányzik borostyánszemű barátocskám. nagyon.