az egyetlen dilemma végeredményben, ha belegondolok, nem több és nem kevesebb mint az a hihetetlen intenzitású elveszettség ami az iskola utolsó hete óta a nyakamba lett varrva. egy hónapja szétvetett az öröm és az eufória, ott dobolt a szívemmel együtt bennem a tudat, hogy szabad vagyok, szabadabb mint 6 éves korom óta bármikor tapasztaltam volna. szép volt és jó volt. aztán egy hónap elteltével, lehetséges, hogy a sok stressz hatására, de ez a szabadság más arcot festett fel magának, és ez az új az egyik legijesztőbb dolog amivel valaha találkoztam, hát már nem repesek és nem örülök, sőt, ha nem is naponta, de kétnaponta egész biztosan elkap a zokogás ettől a kezelhetetlen mennyiségű rám szakadt függetlenségtől. ez, ez a sorstalanság ami vákuumot hoz létre a tudatomban, minden maga köré rendel és a legijesztőbb benne az, hogy akkor sem javul ha leírom vagy megosztom másokkal, mert vagy azt kapom válaszul, hogy nincs igazam és csak be vagyok pánikolva vagy azt, hogy teljesen igazam van, de ez az ember igazi, minden álságosságtól és illúzióktól mentes állapota, ez a tökéletesen parttalan kiszolgáltatottság, hát tanuljam meg szeretni.
eljöttem onnan, befogadtak ide, eljöttem innen, befogadnak majd amott. épp csak elbúcsúztam, még el sem szakadt az összekötő fonál teljesen, mire magához húz a másik, legyen az egyén vagy közösség, a devócióim kézről-kézre járnak, otthonról megyek haza és mégsem lakom sehol igazán. hiába ez az egyik legnagyobb klisé, széttép és halálra rémít.
mindemellé így egy meglehetősen nem kívánatos stresszforrás volt az, hogy eddig nem tudtam Fricit hogyan kezelni teljesen, ahhoz képest, hogy február elején szakítottunk és ugyanaz a sértettség élt külön életet bennem ami miatt akkor azt mondtam, hogy legyen vége és sokadjára jutott az is eszembe, hogy a sérelmeknek, érkezzenek akárhonnan, nem az a legrosszabb tulajdonságuk, hogy megtörténnek és fájnak, hanem az, hogy esetenként túlélnek minden mást, még az atombombát is. mondogathatja magának a gazdájuk, hogy hülyeség, nem jelent neki semmit az illető akitől érkezett a sérelem, hogy nem tartja jogosnak vagy azt, hogy milyen régen volt, ha az elég erős ahhoz, hogy sebet üssön akkor az a seb lassan gyógyul és a tulajdonosuk is fel-fel tépkedi őket általában.
én ma hajnali kettőtől reggel fél hatig azzal szembesültem, hogy amit sérelemként éltem meg, annak teljesen más volt a hátterében, olyan amit Frici magának sem magyarázott meg addig, hát én hallhattam elsőnek, a legnyersebb és őszintébb formájában a vallomást. ültem a padon és az előtte való pillanatban azt hittem, most egy életre szóló sérülést fogok összeszedni és hülye vagyok amiért forszírozom, hogy beszéljen, de muszáj a végére járnom. aztán kimondta és bennem abban a pillanatban elpárolgott minden megalázottság. totálisan kárpótolva érzem magam mentálisan; őt nem kaptam vissza, sőt, megbeszéltük, hogy ilyen előzményekkel nem mentünk volna sokra egymással, szomorú de tény és érdemes belátni, ellenben visszakaptam egy olyan dolgot ami nem az önbecsülés, de közel jár hozzá és így a feszültségek megszűnésével egy olyan embert az életembe akivel tudok őszintén és természetesen beszélni.
...és pillanatnyilag ebben az elveszettségben is olyan boldog vagyok, mint már régóta.
