egyszerre próbálom analitikus szempontból vizsgálni a saját érzéseimet és hagyni magamon átfutni őket; nem ellenkezem, ha sírni akarok de mindig eszembe is juttatom, hogy voltaképpen nincs okom sírni, csak azért teszem, mert éppen jól esne. további konklúziókba egyenlőre nem szeretnék belemenni és dokumentálni őket, bőven elég annyi, hogy megvan nekem a véleményem mindenről és saját, személyes kis álláspontom azt is sejteti, mit fogok csinálni. de még nyers és kiforratlan; szép lassan kivirágzik majd bennem minden, aminek szirmot kell bontania.
de;
- vagy megyek Voltra, ha lenne olyan tündéri ismerősöm, aki nem egész héten akar ott aszalódni, hanem csak hétvégére és nem egyedül kéne felutaznom Sopronig (az viszont meghat, hogy a volt osztály minden szintén menni készülő tagja egyazon törődéssel navigál és tudom, hogy nagyon jó érzés lenne egy csapatban újra látni őket, még ha csak a 3.-4. napra érkeznék is meg)
- vagy megyek kollektív nyaralásra a többiekkel, mert van szerencsém olyan jófej csoporttársakat a magaménak tudni, hogy elkezdtek szervezni egy 20-30 fős Balatonra való leutazást. igazából akármelyik is valósul meg a kettő vagy addig adódó más tervek közül, nekem nagyon jót tenne és nem akarnék mást, mint napokig fürdőruhában mászkálni, figyelmen kívül hagyva, hogy hány ezer idegen ember van körülöttem.
- időközben (azaz reggel 9-től este 9-ig) is igencsak meglepett a drága jó sorsom, most már tényleg morális szempontból is kíváncsi vagyok ennek a nagyobb távlatokból nézett tanulságára
