.

ma volt az utolsó nap - és nekem jutott alkalmam egy random kisbaba megölelgetésére,aminek a végén már azon kezdtem tűnődni,hogy vajon nagyon feltűnő volna e,ha a kabátom bélésébe bújtatva meglépnék vele pár napra,aztán igazán visszahoznám,tényleg - úgyhogy elbúcsúztunk,megköszöntük az együttműködést,korrektséget és tartottunk egy utolsó hivatalos teraszon való kávévedelést. Zsuzsival azt mondtuk,tartjuk majd a kapcsolatot,bár ő pillanatnyilag az érettségire készül,de úgy amblokk,akármilyen furcsán is hangzik,tényleg hiányozni fog,hogy naponta minimum 3 órát üljek az asztalon szöveget tanulva azzal a sok-sok új emberrel együtt átkozódva azon,hogy miért is vagyunk még ott. illetőleg maradandó pillanat volt megpróbálni elmagyarázni angolul a nagykövetnek,hogy "köszönöm de nem kérek sütit,mert mindjárt előadnom kell,és tudom,hogy még van 5 perc,de evés után mindig csuklani kezdek",vagy fedezékekbe futni a rádióinterjús úriember elől,azzal mentegetőzve rohanás közben,hogy neee,nekem nyafogós hangom van,ne engem vegyen fel (mellesleg ma nem úsztam meg,sikerült is háromszor belenevetni a felvételbe,illetve túlzott őszinteségemben kijelenteni,hogy igazából azért vagyok itt,mert szeretem közvetett módon produkálni magam). szép volt,jó volt,sokkal inkább mint amire számítottam.

a mai naphoz még annyit,hogy fekete hajjal Cs.-n és esztin kívül senki sem ismer meg elsőre,az irodalomtanárnőn nem volt reggel a szemüvege,és hiába ültem a második padban,szívélyesen köszöntéshez látott mint új osztálytárséhoz az elő pár másodperc nézegetés után,a felismerés után pedig mindenkitől megkaptam,hogy olyan vagyok,mint hófehérke.