.

tegnap délután elmentünk kávézni,utána színházba eszterrel Hedda Gablert nézni,és egyrészt rájöttem arra,hogy szeretem Ibsent,bár ez már a Babaszoba elolvasása után is megfogalmazódott bennem. le kellett volna hangolnia történetileg,ennek ellenére pont,hogy felvillanyozott,és úgy drukkoltam végig az egészet,úgy is,hogy ismertem a tragédiáját és annak a végét (mikor Hedda összeugrasztotta Theát és Lowborg-ot,én már tiszta katarzisban hajtogattam illően halkan,hogy ezazezazezaz). másrészt arra is,hogy nagyon kevés olyan ember él vagy a bolygón,vagy csak körülöttem,akiknek a társasága nem válik kellemetlenné néhány órán túli időintervallumban. ha párnál többet vagyok egyszerre folyamatosan,automatikusan feszült leszek,nem feltétlenül kellemetlen vagy tapintatlan,de mindenképpen feszült és rámjön a magánszférám dédelgethetnékje. alig páran vannak,akikkel ténylegesen nem tűnik fel az,hogy hány órát töltöttünk össze"zárva",mégis szerencsésnek tartom magam,hogy egyáltalán léteznek az ilyesfajta kivételek.
az általános iskolások felvételije miatt csak három óra volt megtartva (minden egyes évnek ebben a szakaszában eszembe jut a saját felvételi kálváriám),utána Cs.-vel kibuszoztunk Algyőre közösen,aztán visszasétáltunk,rendkívül sok értelme volt ugyan,de belemerültünk a társalgásba. de még így sem sikerült mindent személyesen megbeszélni,úgyhogy telefonálásra vetemedtem a villamoson,ami nálam hatalmas ritkaság,biztos attól bátorodtam fel annyira,hogy délután kb. életemben először egy ismeretlen számnak is felvettem. értelme szintén sok volt,mert nem szóltak bele,de legalább telefonálás téren palléroztam az önbizalmamat,köszönöm ismeretlenszámú hívó fél.
szóval diskurálunk Cs.-vel nagyban,ő otthonról,én tömegközlekedés közben,és amint letettem,valaki megfogta a vállamat,személy szerint egy korombeli lány hegedűs tokkal a vállán,hogy nem én vagyok e diósizsófi. én kb. egy fogyatékos újszülött csecsemő helyzetfelismerési készségével pislogtam rájuk válaszul,és az első reakcióként ott mocorgott az agyamban,hogy zsófia,nem zsófi,de aztán csak annyi lett,hogy "de,én". kiderült,hogy az egyikük volt az előadásokon a múzeumban,a másik pedig az osztálytársa és a rádióban hallott minket - ezekszerint adásba került a 80%-ban vihogásból álló prezentációnk,éljen - úgyhogy majd üzennem kell Zsuzsinak,hogy ezekszerint jók voltunk. vagy ha azok nem,akkor is mindenképpen emlékezetesek. az eset mellesleg éppen egy meglehetősen letargikus hangulatomban talált meg,úgyhogy nagyon jót tett és még jobbkor.
nemsokára indulunk Roxihoz és Nórához,elvileg este 6-kor,most 5 van,és még mindig világos. nem való ez nekem,nem való. jövő héttől már át kéne hangolódnom a tavaszra.