.

az imént arra a bizarr,sőt,igazából halálra rémisztő pillanatra eszméltem rá,mintha tulajdonképpen mindenem meglenne. önkéntelenül is rámjön időnként az összegzés arról mi az,amit elértem,amit még el akarok,ami hiányzik ilyenek; akaratlanul pedig azt kellett megállapítanom magamban,hogy meglehetősen elégedett lehetek az eredménnyel jelenleg. nem haragszom senkire olyannyira,hogy az lefoglalja a gondolataim számottevő százalékát,nincsenek oszló-foszló titkok amiket meg kellene tartanom vagy félni,hogy vajon mások megtartják e. megkaptam amit akartam. szomorú,igen,mert rá kellett jönnöm,hogy nem azt akartam amiről sok ideig hittem,sőt,meg mertem volna esküdni rá,de cserébe legalább a kezembe hullott ugye az a bizonyos szirom,minden játékom,gyűlöletem,magam ellen hozott áldozat és revans iránti sóvárgás gyümölcse. ezt már nem vesztem el,velem jön a sírba is.  igazából elbizonytalanodok,ha arra gondolok,hogy nem mostanra vártam,hiába könyörögtem érte a jósorsomnak,valahogy ha az ember hisz a dramaturgiában,akkor úgy képzelné,hogy egész életében ezzel fog vívni,ami talán nem kellemes,de legalább biztosítja a motivációit és nem kell újra meg újra átvariálni az életcéljait,ha amúgy gyáva lenne hozzá. ehhez képest alig egy hónappal töltöttem be a 18-at,mire megkaptam ezt a fordulatot,így egyszerre vet majd szét az életvágy,az öröm és az a késztetés,hogy ujjongás helyett mégis inkább szép csendesen összekuporodjak és ne ébredjek fel többet,hiszen  most elégedett vagyok és nem akarom ezt az állapotot elveszíteni. megszűnt a szégyenérzet és az ezzel járó fájdalom illetve gyűlölet amit azok iránt szokás érezni,akik kiváltják belőlünk. nem pánikolok be,okosvagyok,ma el is lett ismerve,és vannak dolgok,amikért nem áldozom fel ezt.

van egy osztályom. furcsa,hogy egyáltalán nem vagyok közösségi ember,sőt,de ha el kellene kezdenem sorolni,mi az,amim van,ez jutna eszembe először. talán azért,mert ez az első,mármint nem szó szerint osztály,de osztályközösség - persze,azért alakulhatott így,mert én is másként álltam az új emberekhez és a felépítése is más volt,de míg az előzőből külön egyéneket szerettem meg - akik meglehetősen hiányoznak is -őket valahogy átfogóan egy csapatnak látom,minden konfliktussal és hülyeséggel együtt is.
van egy ihletforrásom,ami elvehetetlen.
van személyiségem,amiről szintén szeretem ugyanezt hinni.
vannak,akik nem csak kiállnak értem,akkor is ha irtó nagy hülyeséget csinálok, és tiszteletben tartják a magánszférámat,de annyira megkedveltették maguk velem,hogy már én is erre érzek ellenállhatatlan kényszert velük szemben,pedig az égvilágon semmi érdekünk nem fűződik egymáshoz. és ez így tökéletes.
itt van ő,aki egy teljesen ismeretlen univerzum nekem egyenlőre,de amit érzek mellette már most,azt most érzem először. magamat nagybetűs értelemben nőnek. és most tekintsünk el attól,hogy biztosan a fogamzásgátló szedése által kiváltott hormonkavarodás tehet róla és legyünk líraibbak,igenis más érzés úgy felkelni reggelente,hogy minden porcikádba beleköltözött ez az érzés,és egyszerűen nem tehetsz se róla,se ellene. mész,és érzed a tagjaidban és hirtelen megnő a késztetés,hogy kihúzd magad. én mellesleg hiszek benne,hogy azért,mert tényleg ízig-vérig férfi,ezért kihozza belőlem az indíttatást,hogy ízig-vérig nő legyek mellette.
természetesen magammal sohasem vagyok és leszek teljesen elégedett,biztosan meg is halnék rá egy percre,ha ez bekövetkezne,de a helyzet pillanatnyilag olyan oszlopokon áll,amire valóban megéri tovább építkezni. nem mintha nem lenne néha baj. persze,ugyanúgy vannak kétségek,hisztik,viták,kiakadások - de már nem a legfontosabb dolgokkal kapcsolatban és még ha az is lenne,tudom,hogy idővel megoldódna,akkor is ha előtte órákig bőgnék a sarokban : )