.

elindít,szemet lehuny,idegeket felkészít

tartják bennem  ha a lelket nem is,de az életvágyat és egyéb rokonait

aki keres,tudja hol talál meg

nemrég az volt a problémám,hogy nem éreztem kellően magamra jellemzőnek magam. mostmár az a helyzet,hogy túlságosan is tipikusan,amolyan letagadhatatlanul diósi zsófiásan elvont vagyok. biztosan csak az óraátállítás tehet róla,nem is beszélve a szokásos tavaszi káoszokról,de ismétlem,számomra nem ez a természetes és otthonos közeg,úgy érzem mintha a napok valahol délután négy óra tájékától kezdve megduplázódtak volna,ahelyett hogy tisztességesen besötétednének. én pedig akaratlanul is nyűgös vagyok,bele-bele marok a szeretteimbe,egetrengetően elborult fejtegetésekkel és "viccekkel" szórakoztatom őket,egyszer melegem van,máskor reszketek,folyton karamellát szeretnék fogyasztani meg olyan random ételeket amiknek a preferálása eddig sohasem volt rám jellemző,és mielőtt említést teszek a huzamosabb ideje tartó reggeli émelygésekről,leszögezném,hogy nem estem teherbe. ellenben Cs.-vel van/lesz közös gyerekünk,mert őt idézve folyamatosan felcseszem az agyát és már határozottan megfogant benne valami mindezek hatására,szóval lehet mentális utódunk keresztszülőjének szerepére jelentkezni. a dolog többi része nem jelent problémát,ugyanis rajongok azért az emberért. ma egyébként megpróbáltunk egyszerre négyen menni a biciklijén. nem jött össze.

S. pénteken jön haza Londonból,egy hetet marad,azt hiszem a második felétől kezdve újabb fejesugrásokban lesz részünk,továbbá lesz móka és kacagás.

valami más,érzem visszavonhatatlanul. érzem a mozdulataimon,azon ahogyan a saját létezésemet érzékelem már közvetlenül ébredés után,és akármennyire is új,fantasztikus tud lenni. próbálok nem beleesni abba a csapdába,hogy ezt maradéktalanul annak az érdemei közé sorolom,akit szeretek,akkor is ha van benne szerepe,mert nem akarok függést kialakítani. próbálok a pillanatnyi tennivalókra koncentrálni és azok eredményeinek örülni - jut eszembe,áprilisban megyünk József Attila este,és várom már.

ellenben aggaszt az egyik barátjának a hozzáállása. tudom,hogy ennek nem lenne szabad tényezőnek lennie,de állítólag közeli barátság fűzi ahhoz,aki korábban eredménytelenül próbált udvarolni és nem akarom,hogy ez neki kellemetlenséget okozzon. ilyen dilemmához előzőleg nem volt még balszerencsém,és bevallom,nem is igazán akarok vele mit kezdeni egyenlőre. amíg nem érzem magam kellően biztonságban ahhoz,hogy feladjam,nem is akarok megszabadulni a tudatosságtól,ami az egyik legjobb dolog,ami valaha történt velem - vagy csak azért tűnik annak,mert vészhelyzetekből húzott ki. persze,nem mondom,hogy maradéktalanul és minden szituációban rögtön működésbe lép,és hogy időnként nem kell úgy emlékeztetni magam,hogy gyerünk,gondolkodj értelmes embert módjára,de végeredményként sikerülni szokott. 

majdjelentkezem.