konfrontálódásra számítottam,nem kaptam meg. jobb ez így nekem. ültünk egymás mellett,teljes némaságban,én pedig a végén már csak azon tűnődtem,hogy vajon vodkára vagy nutellára volna e inkább szükségem pillanatnyilag. az előbbi iránti vonzalmam a napokban újult ki elméleti szinten,ahogyan időnként mindent elsöprő oroszország iránti vonzalmam is felüti a fejét. biztosan a hőség tehet róla,de elértem azt a fázist,hogy oké,jó volt,szép volt,de mostmár nagyon telet szeretnék,forró kávét anélkül,hogy utána órákig agonizálnék a belülről való plusz fűtöttségtől,sálat,térdig érő kordbársony télikabátot,a masnis bőrkesztyűmet,hóban fetrengést és úgy amblokk cseh tamás féle dosztojevszkij és az ördög hangulatot. tegnap már indult a folyamat és végig a katyushát* kántáltam a többieknek,de a vodkának hátat fordítottam egyenlőre.
*nemrég megtaláltam németül (oh,de szép is történelem tükrében az irónia...),és lelkesedésem eufóriába csapott át; az egyik szerintem legszebb nemzethez kapcsolódó dallam a szerintem legszexibb nyelven az univerzumban. uramisten.
a napokban amúgy annyira nem tudtunk mit kezdeni magunkkal a többiekkel így a közös nyaralás előtt,hogy meglehetősen elszállt módon megalkottuk mindegyikünk szuperhős verzióját és a világaik teljes felépítését,háttértörténettel együtt. ebben csak az a durva,hogyha eltekintünk attól,hogy minden cél híján senki sem törekedett a brutálisan eredetiségre,és főleg attól,hogy a műfajon belül már igencsak nehéz olyasmit mondani,hogy az ne emlékeztessen nyomokban sem egy másik szuperhős sztorira - nos,ezek fényében egész jól lett összerakva. nóra osztogatta a neveket,és én vagyok a crimson death,azaz karmazsin halál/vörös halál. a probléma csak az,hogy zita ebben a mesében is az én fényes oldalam,paradoxonom,komplementerem,így értelemszerűnek tűnt,hogy az ő neve kék halál legyen. azóta őszinte sajnálatomra kihúztuk a lehetőséget a listáról. pedig igazán szívesen lettem volna a sátáni énje egy olyan teremtésnek akit kékhalálnak hívnak.
mindezek és borisz km hiányán való agonizálás után mentem Vele haza hajnalban. még ő is azt mondta,hogy ez az egész annyira valószínűtlenül idillinek tűnik,és amúgy igaza van; a környezetnek való beadagolás lassúságától eltekintve szürreálisan szép. pedig egy részem nagyon tartott tőle és lehetetlennek is tartotta,de remélem,hogy a másik rész pedig nem hiába érzett rá egyszer csak villámcsapás szerűen,hogy vele összetudnék tartozni. tudom,hogy még lesznek problémák,mert idővel mindig kibuknak,sőt,mindkettőnk jelleméből és helyzetéből adódóan nem is kevés gond akadhat. de amennyiben ő is akarja,én mindent megteszek majd,mert még sohasem éreztem ilyen jól - sőt,egyáltalán jól - arányban lenni a bizalmat,biztonságérzetet és a lábremegős,pirulós-sápadozós izgatottságot.
nem kér és nem erőltet semmit,éppen ezért engedek meg neki olyanokat amikről azelőtt álmomban sem gondoltam volna,pedig elég régen nem voltam eddig sem szendeszűz alkat.
éjszaka pont hozzájuk menet elsétáltunk az egyik könyvesbolt kirakata előtt,ahol az újdonságok néztek velem szembe,és megakadt a tekintetem a híres-hírhedt (bár szerintem leginkább röhejes) 50 shades of grey-en,úgyhogy a vihogás indokolatlan hirtelenséggel kapott el. a megkérdőjelezett helyzetre ott valamiért jó válasznak tartottam volna azt,hogy "... 'cause I'm fifty shades of fucked-up". de ez az átka annak,ha az ember agya minden hülyeséget elraktároz az internetről; néha nagyon nehéz volna elmagyarázni másoknak,akiket még megkímélt hasonlóktól a
jószerencséjük.
