a Karmám két lábon,szabadon jár,ráadásul állítólag hasonlít is rám. vagy én hasonlítanék rá...?
nem lehet.
kettőnk közül én vagyok a valóságos.
kérlek,mondd,hogy így van.
igazából pillanatnyilag egészen totálisan ultimate lúzernek érzem magam,amihez bizonyára hozzájárul az is,hogy a receptet szóról-szóra követő süteménykészítési folyamataim harmadik nekifutásra is csak valami olyan torzszülöttet voltak képesek kreálni,amitől victor frankenstein is összeborzadna,tekintve,hogy a fele tömény kakaó/sütőpor,a másik fele rántotta. igen,rántotta.
ezenkívül jólnevelt végzőshöz méltóan tanultam a törit délután,mégis rendre összekeverem a Magyar Nemzeti Tanácsot a Tanácsköztársasággal,és különben is minden létező és nemlétező szervem tele van az I.világháború utáni állapotokkal,az országosradikáliskispolgári48asfüggetlenségicsokisvaníláserőspaprikáskisgazda-pártokkal,és az ezzel párhuzamosan történő ókori kelet érettségire való kidolgozásával is. olyan szinten összekavarodik a fejemben,hogy már annak is örülök,hogy szerintem nem Kheopsz,egyiptomi fáraó nem akarta kinevezni Károlyi Mihályt,és nem a Hamurappi vezette kommunisták egyesültek a szociáldemokratákkal.
hétfő
úgyhogy összességében véve ha nem győződnék meg róla időnként,hogy vannak akikre számíthatok és akiknek számítok,azt hiszem egyszerűen hagynám a dacosságnak átvenni a kontrollt,leülnék az út szélére és nem volnék hajlandó mozdulni. de lökdösnek elegen,és én mindig rájövök,hogy megéri.
ennek következményeképpen úgy döntöttem,az életem nem elég csodás anélkül,hogy befogadnék egy vietnámi cserediákot,aki októberben érkezik. alig várom. irónia nélkül.
ma újra beledobogott a szívem abba,amibe már hetedikes koromban is. és tudom,hogy nem a legszebb vers a világon,nem a legjobban megkomponált,Kosztolányi is csak a magyarok* közül az egyik kedvencem és még neki is vannak meghatóbb alkotásai. ráadásul minden hangulatomra,azoknak minden árnyalatára van mű,amit akkor kizárólagosan a sajátomnak érzek,ó,de még mennyi. de ha lecsupaszítjuk a személyiséget,minden ingertől és stílustól mentesre,akkor világosan érzem,hogy a költő a huszadik században az enyém.
*teljes világirodalomból válogatva ilyen még számomra Rimbaud-tól a Látnoklevelek,és Dosztojevszkitől a Bűn és bűnhődés.
Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.
Füst és kávé között henyélek,
mivel a dolgom, végzetem csak annyi,
hogy élek.
Csak annyit érünk, amennyit magunkba,
mit nékem a hazugság glóriája,
a munka.
Mit a csaló próféták csácsogása,
nem alkuszom én semmiféle rúttal,
se a labdákért ordító tömeggel,
se számarányokkal, se Hollywood-dal.
Tőlem locsoghat megváltó igéket
s unalmas őrültségeket az ép ész,
nem az enyém a század rongy bohóca,
se a felhőkbe zörgő, bamba gépész.
Nem kell hatalmasoknak úri konca,
s a millióktól olcsó-ócska kegy.
Azt hirdetem, barátim, sok a kettő,
de több az egy.
Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is,
nekem magasabb kincset kell megónom.
Uralkodom tűzhányó kráterén is,
még áll a trónom.
És önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé,
s a peremén
a gőgös írás:
én.
remélem van még kókuszos habfürdő
