hozzáteszem,jelenleg nem érzem a jóindulatot abban,hogy az egyetlen emberben kell felismernem ugyanazt az elmeállapotot,frusztrációt és fájdalmat amiből én pontosan egy éve próbáltam kimászni,aki iránt amúgy a magam részéről meglehetősen csökevényes,de anyai ösztönöket táplálok.
ha olyan áttetszően könnyűvé tudnám tenni a húst és a csontot,végigsimítanék az agyadon,és az ujjaimmal kikaparnám ami fáj,és amitől rosszakat álmodsz.
