1994.02.08 - 2012.10. 30,kedves tápai utca,kedves lépcsőház,vörösnappalis szoba és a saját,én nagyon szeretlek titeket,de most megyek,még nem tudom mennyi időre,lehet,hogy csak 2 hónapra,lehet,hogy több,ahogyan a szerencsém hozza majd,úgyhogy addig is köszönök mindent abból a korszakból amíg nem tudtam sülttésztát készíteni,ami születésemtől kezdve nagyjából ma reggelig tartott.
már nem félek. persze,tartok attól mi lesz,ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogyan nagyonnagyonnagy vonalakban elterveztem (jelenleg jó szokásom szerinti "odamegyek azt' majd lesz valami" elven működöm e téren),de a fél kezemen megtudnám számolni hány dolog alakult eddig úgy,ahogyan előtte vázoltam föl. lám,mégis itt volnék - és ahogy mondani szoktam meghatottabb pillanataimban,szerintem valóban én vagyok az egyik legszerencsésebb ember a bolygón. van kezem,lábam,a tüdőm még funkcionál,idegen nyelvek megtanulására kiváló érzék lett hozzámvágva születésemkor,mint ahogy állítólag még jópár dologhoz való tehetség is,nem vagyok sem gyáva,sem buta,sőt,néha még bátor és okos is tudok lenni,évekig nem volt soha senkim,és akkor is jól elvoltam,újabb évekig tartó folyamatos hazudozás és megjátszás után vannak normálisan normálatlan barátaim,akiket szeretek,és főleg a párom,akibe olyan szentimentális módon sikerült beleesnem,hogy az még engem is megijeszt. szerelmes vagyok. és nem tudom,vajon sírjak vagy nevessek e azon,hogy hány univerzumnyi különbség van aközött,amit én eddig szerelemnek,szexualitásnak,meghittségnek,bizalomnak vagy bárminek neveztem-hittem,ehhez képest.
de ez már egy másik mese,amiről annyit jegyzeteltem és fogok is még annyit de annyit,pedig nem tenném,ha nem érezném rá a kényszert,de ha nem félnék a sebek elfertőződésétől - feltűnően lassan gyógyul a fizikai valómon minden sérülés - minden betűmet a bőrömbe vésném,hogy tartsák bennem a méltóságot,tudjam magam mihez tartani. minden betűt,amit 7 év alatt leírtam. mindet,amit 3 év alatt begépeltem.
