aki tétova nem tud a bajok elől futni,te nem fogsz messze jutni;

nyugtatgathatnám magam azzal,hogy legalább nem futok el előlük ezek szerint,hanem helyben maradok és megpróbálom kibogozni a szálakat,de minél mélyebbre nyúlok,annál több és többezerszeresére nő a szálak száma,egészen addig amíg el nem bizonytalanodom még a fogalmak jelentéstartalmában is,amik addig kristálytiszták voltak. hogyan gondoltam én valaha,hogy képes vagyok megérteni másokat,hogy képes vagyok akár segíteni is rajtuk? hogyan feltételezhettem,hogy egyáltalán kapacitásom van ennyi perspektíva és  információ befogadására és feldolgozására,hogyan? komolyan ilyen naiv voltam,ráadásul pont én,aki azt hittem,átlátok minden szitán? miért próbálok folyamatosan tejfoggal kőbe harapni?

szerintem az adrenalin a legkedvesebb és legkevésbé részrehajló jópajtásom,nagyjából csak az ő hatása alatt tudom feladni az életképtelenül túlanalizáló attitűdömet,és leszek cselekvőképes,olyankor azonban azt mondanám,hogy hajlamos vagyok túlesni a másik ló másik oldalára,ha nem kapnék frászt a lovaktól.