2012. december 17., hétfő

cantarella;

fontos;


áron beszédet tart,zsófia hajat buzerál

a lényeg,hogy iszonyúan büszke vagyok mindenkire,aki részt vett a szervezésben,és azokra is,akik ott voltak és esetenként bátrabban is szónokoltak,mint mi. megérte,de még mennyire megérte,pedig nem gondoltam,hogy ezt fogom mondani,mikor reggel a padra lépve úgy vert a szívem,hogy szó szerint fájtak az ereim annak a vérmennyiségnek a feszítésétől ami beléjük lett pumpálva.
és persze,nem váltottuk meg a világot. de én örülök neki,hogy tudunk tenni is valamiért,akár ha csak első lépéseket is - és nem másokra mutogatva várunk,hogy majd történik valami,vagy legyintünk,hogy ez úgysem rajtunk múlik.


még fontosabb;
annyiféle új és új félelemforrás halmozódott fel a közelmúltban,amik lekötötték a figyelmemet,hogy már-már kiment a fejemből az,milyen régi és beidegződött,habár addig soha ki nem mondott vágyam vált valóra mikor tényleg elkapott