olyankor szoktam rádöbbenni,hogy valami elrejtett síkon működik az életösztönöm,mikor betegen vagy bármi egyéb okból legyengülve hódolnék annak a frenetikus szokásomnak,hogy csak tovább és tovább provokálom a sub-egomat - ám adott provokatív témakörök ezredjére való megrágása és félrenyelése után az agyam egész egyszerűen nem engedi a számba venni sem ugyanazt a falatot,ugyanazt a gondolatot. kiveszi a kezemből és pihenni küld.


nagyjából ma az egész létezésemet a túlságosan ösztrogéntúltengéses vagyok én ehhez-tudat itatta át megkérdőjelezhetetlenül,és miután beláttam,hogy ehhez vajmi kevés köze van a külvilágnak,feladtam a keresgélést,hogy milyen közelemben fellelhető tárggyal tudnék embert ölni és inkább lementem gyógyszerért az orvosiba és ölelgetéseket koldulni az osztálytársaktól.