azt hiszem,néha borzasztóan nehéz "békén hagyni" valakit,aki nem hagy saját magán segíteni,és mostanra igazából elbizonytalanodtam benne,hogy mikor érzem magam sérülékenyebbnek; mikor nekem van szükségem másra vagy amikor feltárulkozom azért,hogy hiteles legyen a másnak nyújtott segítség. és persze,természetes. rengetegszer én sem tudok lényegi kontaktust teremteni emberekkel,ha fáj valami,de majdnem 19 év alatt tulajdonképpen életemben először ezt a másik oldalról is látom,hogy milyen ha a nyújtott kéz kimondatlanul is,de ignorálva van.
nem vállalom magamra,mert nincs közöm hozzá.
vigyáznak rá,majd vigyáz magára is,de én nem fogok ezen erőlködni. egészen idáig mindig fordítva volt -és én sem akartam bántani senkit sem,akinek nem tudtam feldolgozni vagy hasznosítani a támogatását,és furdalt a lelkiismeret amikor hiába tettek erőfeszítéseket értem,csak azt kívántam,bárcsak akár egyvalaki is tudna segíteni,a többi pedig hagyna békén ilyen téren. úgyhogy én nem fogok lelkiismeret furdalást kelteni,vagy kelteni próbálni senkiben.
amúgy meg van egy olyan sejtésem,hogyha negyedikben is olyan később nehezen értelmezhető mondatokat vagyunk képesek leírni,hogy "tóth árpád újságíró lett,de robottá változott" vagy éppen "hitler a szomszédunkba került",akkor már késő megtanulni jegyzetelni.
hitler szerintem nagyon morcos szomszéd lenne.
