almás-fahéjas

"A szerelmi regényekben annyira elcsépelték már az "egyetlen szemvillanás"-t, hogy végül már szinte pellengére állították. Manapság már alig-alig merné valaki azt mondani egy emberpárról, hogy meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt. Pedig bizony így szeretnek egymásba az emberek, és csakis így. Ami még hozzájárul, az mind járulék, és csak később következik. Nincs kézzelfoghatóbb valóság, mint két lélek elemi erejű megrázkódtatása, mikor ezt a szikrát egymásba pattintják."



nem tudom,hogy te hozzám tartozol e,de azt,hogy én hozzád,abban biztos vagyok.

emlékszem,mikor kigyógyulván a betegségeimből,16 évesen újratanultam az evést. lehetséges volna az,hogy 18 éves korom végén újratanulok embernek lenni? talán. én már semmit sem merek biztosra mondani így,hogy minden hitemet a káoszba ültetem,csak azt tudom,hogy egész héten eddig rettentően boldog voltam,pedig fájt nem egyszer és azt hiszem kicsit még mindig félek és fogok is még jó ideig. egyszerre éli bennem reneszánszát így a tél kellős közepén a szerelem és az a döntés,hogy nem akarok ellenállni annak,hogy megszeressem a körülöttem élőket azzal a címszóval,hogy egyszer úgy is csak kellemetlen lesz.
pedig lesz majd valamikor. fájni fog,ó,de még mennyire fájni.

ezidáig azt hittem mindig,hogy az életre kelés amolyan csoki ízű érzés,de minimum karamellás,madárkákkal meg kikericsekkel. nem tudom,röhögjek avagy sírjak e magamon; így is feltűnően gyakran teszem mindkettőt,gondolom az érzelemközpontomnak valahogyan kompenzálnia kell a nihilkorszakot. de az,hogy nincsenek se madárkák,se kikericsek,de még karamella sem,arra meg mernék esküdni,ellenben van majd' szétpattanó mellkas,szívdobogás,hülyébbnél hülyébb elszólások,véralkoholszint sűrűsödő megugrása és hasonló szépségek,mégis sokkal jobb mint a madárkák.