az elmúlt idők két legérdekesebb beszélgetéséhez volt szerencsém tegnapelőtt és tegnap. az hiszem fejlődök - képes vagyok időben szólni,ha valami nekem elviselhetetlen,akkor is,ha tudom,hogy azzal a másik embert nehéz helyzetbe hozhatom és megbánthatom,és nem azt a régi jó taktikámat követem,hogy megerőszakolom magamat amíg csak tudom,aztán egyszer csak kiakadok és látványosan ott hagyok mindent és mindenkit. a legutóbbi szociális szerződésemet széttéptem; ebből simán ok-okozatot felsorolva kihúztam a nevemet,és nem maradt harag. nem maradt semmi. azt hiszem,ha csesztem is el dolgokat rendesen,de nem hagytam őket még tovább fertőződni és emiatt egy jó ideje először büszke vagyok magamra.
bár vasárnapra van datálva,de hétfő hajnal van és nem értem miért gubbasztok éberen,de az imént láttam a legszebbet amit az én éppen láztól lüktető szemeim láthatnak; a Hold előtt úgy úsztak el a felhőfoszlányok,hogy lassan,fokozatosan fedték el és fel teljes valójában,mintha egy sötétszürke függönyt engedtek volna elé majd vissza,és így tovább amíg éreztem teljes bizonyossággal,hogy hiába van hajnali negyed négy,nekem nem fog ma már a szememre álom jönni.
