ragaszkodom ahhoz az állításomhoz,miszerint drága tudatalattim ezúttal igazán nem ver át és nem hiteti el velem,hogy amit menekülő útvonalnak látok,az valódi kiút és majd fulladozhatok ha az lezárul; nem,ha egyszer végig kell ezen sétálni,akkor szépen,nyugodtan végigsétálok és nem kapkodok minden illetve mindenki után,hogy rejtsen el.
igazából nem tudom eldönteni,hogy tényleg ennyire jól lennék fél éves kapcsolat megszakítása után,vagy ez amolyan késleltetett kiakadás lesz és a fájdalom még azért nem ütött be,mert illúziók formájában egy rakás morfiumot csempészek a véráramomba folyamatosan. úgyhogy kíváncsian várok; 1-2 hét alatt már akkor is éreznem kell valamit,ha a második lehetőség áll fenn. ha nem,akkor úgy néz ki,megszenvedtem azt a három-négy napot kellően,mikor szüneteltünk. ez kicsit olyan mint amikor leszoktam a dohányzásról; minden helyzetben azt néztem,vajon tényleg nincsenek elvonási tünetek vagy csak még nem kerültem olyan helyzetbe amik előhoznák,de miután nem kívántam sem részegen,sem stresszhelyzetben és úgy egyáltalán semmikor,megnyugodtam.
az az én nagy problémám,így frissen betöltött 19 évemmel már kezd kirajzolódni előttem,hogy az agyam rettenetesen játékos természetű és valamivel mindig el kell foglalnia magát emberi interakció téren,és sajnos ha valami szórakoztató az hihetetlenül addiktív is tud lenni. de ezúttal nem lesz. kezdem elvárni magamtól,hogy ne olyan legyek mentálisan,mint aki beszabadult egy cukorkaboltba és ha nem is vagyok a híve,ebben az esetben tényleg jobbat teszek mindenkinek,ha fegyelmezem magam.
