visszahívom ha visszavár, kibont aztán visszazár

legyen akármi is az, a sorsom, vagy véletlenek sorozata, bármi, de sportot űz abból, hogy enged majd elsorvadni valamiért, amit abban a pillanatban megad nekem, hogy értelmi és érzelmi síkon is lemondtam róla.

azon tűnődöm, hogyha már annyira menthetetlenül és átoperálhatatlanul kísérletezgető elmetípus vagyok, nem kísérletezhetném e ki, hogy mi történik, ha úgy igazándiból nem akarok semmit.

de nem arra a cinikusgyökér hozzáállásra gondolok, akik úgy élik le az életüket, hogy elhitetik magukkal, hogy úgyis minden rossz, hátha úgy nem fognak csalódni semmiben, hanem arra, hogy megtanulok eléggé hinni saját magamban illetve a kaotikusságban (illetve ennek a kettőnek a paradox harmóniájában) ahhoz, hogy ne próbáljak kitaktikázni dolgokat, amik viszont úgyis mindig orra buknak