Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élõ eledelt,
a világnak magam.
Mert minden élõ egyedûl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretõd,
végül is összevérez.
Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!
Miféle vályú ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklõ tisztaságú!
Szünetlen érkezõ szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.
Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.
Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyû szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.
