úgy szabadulsz ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ

akárhol legyek is és akármilyen mentális állapotban, ha csak meghallom az Eszmélet valamely sorát, olyan érzésem támad, mintha egy régi és folyamatosan feszülő húrt vágnának el bennem azon nyomban. ezen és a holdfény látványán - talán még a víz zúgásának a hangján- kívül semmi más nem képes rám ilyen intenzitású és mégis konstans hatást gyakorolni, semmilyen stresszforrás, annak elmúlása, egyik volt vagy aktuális szerelmem sem és biztos vagyok benne, hogy az ezt követőkkel is így lesz; a holdfény az én elmém egyetlen igazi gyógyíre, az Eszméletnek pedig ott vagyok minden sorában és betűjében, "ő" az altatódalom, a mantrám, mindenem amire úgy igazándiból szükségem volna amikor minden és mindenki másba belevetítem, hogy mennyire hiányoznak éppen. mint például most

pontosan egy hét múlva kipipálom a listán a történelem szóbelit is, mint következő és egyben utolsó érettségi állomást. azon a csütörtökön megismerem a remélhetőleg leendőbeli csoporttársaim jelentős részét, pénteken bankettünk van, értesülök minden eredményemről, utána pedig fogom magam és szökési magánszámot mutatok be a Szarvasra. amíg a társulat nagy része Volt-on van, addig mi elutazunk és lelkesen megpróbálunk nem belefulladni a tóba ami mellett a ház lesz, ahová megyünk. a beharangozó szerint tökéletesen nomád körülményekre számíthatunk, ivóvizet is mi viszünk, úgyhogy alig várom, hogy végre kiszabaduljak a városból és lássak magam körül mást mint fákat, vizet meg esténként tüzet és csillagokat.