nos, megtanultam, hogy hol és merre is van a BTK és azon belül az Udmurt tanszék, ellenben nem tanultam meg - és nem is vagyok rá hajlandó - hogy miként kéne az egérfogó módjára működő székeken ülni, úgyhogy elkötelezett földön ülő lettem; szerintem véletlenül sikeresen tönkretettem egy kávéautomatát és az első olyan kávét is megtapasztaltam életemben, aminek minden kétséget kizárólag sonka íze volt; megjegyeztem vagy húsz nevet és arcot összetársítva és ez nálam hatalmas eredmény; az emberek szívet melengetően közvetlenek és senkit sem zavarnak a random hangosan éneklési rohamaim; közben az idő is őszies lett és én reggelente csak öt sálba becsavarva és termosszal tudok egyáltalán mozogni.
attól eltekintve, hogy a legyengült fizikai állapotomból fakadóan elképesztő hangulatingadozásokat voltam képes produkálni, nagyon boldog voltam és vagyok is, ráadásul olyan biztonságban éreztem magam eddig minden elvárás ellenére is, mint eddig nagyon ritkán, ha egyáltalán bármikor is volt ilyen. életemben először érzem azt, hogy a szelíd természetem nem hátrányt jelent és megszűnt az a mikroközösségekre olyannyira jellemző rivalizálás és egymásba folyamatos belekötés, ami az osztályban is jelen volt, akármennyire is szeretem az ott lévő embereket. ilyen tömegben a legkevésbé sem érdekli az embereket, hogy ki kivel járt, hogy mit mondtál 3 évvel ezelőtt egyszer amikor még hülye voltál és bunkó, tiszta lap van minden szempontból és ez hihetetlen megnyugvás azután a tömény kavarodás után amihez gimnáziumban végig szerencsém volt.
most jó, sőt nagyon-nagyon jó és ma arra ébredtem, hogy a napfény és a doromboló macska egyszerre melegíti a hasamat, szeretve érzem magam és tudom, hogy azok is rendben vannak, akiket én szeretek, szóval legszívesebben egész abban a sávban feküdnék az ágyamon, ahová úgy odasütött reggel a nap.
