ha azt veszem alapnak, hogy akárhonnan is nézzük, mégis csak az élet puszta ténye a legnagyobb érték, akkor el kell ismernem, hogy valami - legyen az a Karmától kezdve a káoszig szó szerint bármi - nagyon szerethet engem és a legvégére jutva igazából úgyis mindenki csak azt akarja, hogy szeressék. hogy akármi által, de szeretve legyen és azt hiszem, innentől kezdve még inkább lényegtelenné válik, hogy kinek miként esik jól nevezni azt a bármi-akármit. én elhiszem, hogy balszerencsés esetek azért történnek, hogy még nagyobb szerencsétlenségeket akadályozzanak meg. talán elhiszem azt is, hogy az események általában okkal történnek meg és nem lehet kilépni az okok és okozatok képezte körből, de sohasem fogok tudni ebben megbízni és erre építeni, mert én nem látom sem az okot, sem a következményt és semmit rajtuk innen és túl ami megadná azokat a válaszokat, amikre szükségem van. attól még lehet, hogy ott van. de én nem látom, nem érzékelem és ezáltal nem gyakorol hatást az életemre, legalábbis semmiképpen sem olyat, amit én be tudnék fogadni. ha vannak összefüggések, egyszer meg fogom őket látni, ebben biztos vagyok, mert aminek össze kell állnia az előbb vagy utóbb összeáll; de egyenlőre bátran kijelenthető, hogy fogalmam sincs róluk. az egyetlen, amiről úgy érzem, hogy tudom, az annyi, hogy akármennyire is lehet szidni az emberiségtől kezdve a gazdasági helyzeten át az országokon keresztül az egész bolygóig mindent, valamiért mégis mindenki ragaszkodik a saját, alaposan lehordott életéhez. nem hiszem, hogy amennyiben ez az egész nem valami pozitív dologra épülne, akkor életben lennénk mindannyian, én legalábbis biztos nem. attól függetlenül, hogy nem látom az emlegetett összefüggéseket, ugyanúgy hiszek benne, hogy ha vannak, akkor nagyon távoli nézetből egy pozitív láncolatot alkotnak, akkor is, ha én sohasem fogom ezt a perspektívát megtapasztalni.
valahol nagyon tartok ettől az egésztől és pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem vizsgaidőszak első napján és/vagy kellős közepén volna értelmes másokat traktálnom az irreleváns érzelmeimmel. de megbízni másokban akkor rohadtul de nehéz néha és hiába nincsenek a bizalommal alapvetően problémáim, nem akarom magamat hibáztatni azért később, hogy miért nem mondtam el dolgokat vagy miért nem tisztáztam az érzéseimet. és nem tudom. általában addig a pillanatig amíg meg nem teszek dolgokat, fogalmam sincs róla, hogy meg fogom vagy meg akarom e csinálni.
