and I told you to be balanced and told you to be kind

nem tudom átlátni, nem tudom megérteni és nem találom a helyét a tudatomban. ha van neki egyáltalán és nem új, még be nem járatott alagutakat kell ásni a felszín alatt. nem hasonlít semmire és túl sok mással létezik egyszerre, egy térben és időben. nem találom valahogy az egész elmúlt időszaknak a kulcsszavát, az alaptézisét, megnevezhetetlen az esszenciája. percenként változott eddig az annak a fajta kimerültségnek a nyugalma, ami egy-egy stresszforrás megszűnését szokta kísérni, és annak a pánikja, hogy talán mégsem vagyok én annyira biztonságban mint hiszem és miért ülök itt ilyen nyugodtan, mikor éppen minden energiámmal a kiutat kéne keresnem. egyes elhangzott szavak és mondatfoszlányok tartják bennem egyben az eszméletet, rajtuk kívül legfeljebb az a töménytelen mennyiségű kávé és német nyelvű szöveg/zene-hallgatás, amik együtt bármikor képesek csontig feloldani bennem minden fájdalmat és félelmet. még sohasem voltam ennyire határozott úgy, hogy ennyire kevéssé tudtam, mi lesz velem, habár mindig előadtam, hogy én aztán a talpamra esek és akármibe is kerülök, meg is fogom tudni oldani. de hiába igazoltak az események, akkor sem hittem el soha igazán egészen eddig a pillanatig. ez az energia, amit most a kezembe kaptam, félig-meddig még kezelhetetlen és égeti a tenyeremet, de teljesen más fényben mutat mindent és azt hiszem, egészen tökéletes mentális kompánia. végre, életemben először nem válik benne ketté és zárja ki egymást az a csikorgóan precíz túlélési ösztön és a naiv, szentimentális érzelmi világom.