immár második hetében az új szemeszternek kezdek megint hozzászokni a korábban keléshez és eddig minden különösebb sokkhatás nélkül megúsztam az új félév kezdetét. már ha nem számoljuk bele a tankönyvek árát, illetve azt, hogy miután megkértem rá a létező legnagyobb tapintattal az egyik csoporttársnőmet, hogy ne hozza magát és minket kellemetlen helyzetbe és ne várjon semmi többet a páromtól, a lány elsírta magát és elszaladt, a tegnapi biciklibalesetet szenvedett betört fejű bácsiról nem is beszélve. szóval igen, összegezve nagyon örülök, hogy végre szombat van és végeredményben gazdagodtam egy fordításhoz való tankönyvvel meg életem első mentőt kihívós élményével is, bár ez utóbbitól kevésbé derült fel kicsi lelkivilágom.
amitől viszont igen, méghozzá nagyon is, az az, hogy bár rendes esetben nem szoktam ilyen időegységeken leakadni, de a fejemben legalább mindenképpen dokumentálandó, hogy egy hónapja vagyok az univerzum legszerencsésebb nője és egyrészt remélem még nagyon-nagyon sokáig lehetek az, másrészt ez a tudat mindig és mindennel kapcsolatban megnyugtat, mint ahogyan én is igyekszem nyugtató és produktív tényezőként létezni az ő életében : )
*
apropó
miértnézekilyeneket
