tegnap este találkoztam Fricivel, aztán hajnali háromnegyed ötkor már úgy döntöttem, hogy felesleges lefeküdni aludni ha napközben úgyis el akarok zarándokolni a Tesco-ba fülhallgatóért. úgyhogy részem volt egy még mindig nem egészen kitisztult fejű, napfelkeltét nézős buszozásban, ami alatt megint úgy döntöttem, hogy szeretem az életemet, akárhányszor is próbál megingatni ebben a hitben. holnap megyek Szentesre vissza, úgyhogy akkor aztán lesz oda-vissza összesen három órám nézni kifelé a busz ablakán és merengeni, bár valószínűleg arra az útra nem jut majd egy tábla oreós milka, ami talán jelentősen hozzájárult a szeretek élni -állásponthoz.
egyébként nagyjából mióta az eszemet tudom, rendszeresen belefutok abba a problémába, hogy ha nézek egy komplexebb filmet, az antagonistával azonosulok e inkább vagy a protagonistával (vagy esetleg bármelyik más karakterével, ha nem válnak el ilyen élesen a határok). és mivel a pillanatnyi (3-4 hónapra visszamenő) életem és lelkivilágom benne van az eredetileg Thomas Harris féle Vörös Sárkányban, ugyanebbe a kérdésbe ütköztem - más megoldás nem tudok már egy ideje, minthogy különböző hangulataimban megnézem kb. hetente és ezáltal mindig valami új perspektívából lesz élvezhető.
