eddig úgy jól elszórakoztatott a helyzet, most viszont kezdek afelé tendálni érzelmileg, hogy jó lenne valami tényleges szellemi kihívás. általában nagyon rosszul viselem, ha azok az az emberek, akikkel a kölcsönös feszültséget és játszmákat vinnénk egymás életébe, leamortizálódnak és már nem tudják a kellő színvonalat nyújtani és legalább ugyanolyan őszinte sajnálattal elgyászolom ezeket is, mint bármelyik más emberi kapcsolatomat. de nem nagyon fűlik hozzá a fogam, hogy egy földön fekvőt rugdossak, pláne ha neki egyértelmű helyzeti hátrányt jelent az érzelmi intelligencia visszamaradottsága (még mindig remélem, hogy csak erről van szó és nem komoly elmeállapoti betegségről, de a tanulság a jelen helyzetre minden esetben ugyanaz marad). mikor már komolyan vehetetlenné válik egy játszma, akkor az megszűnik játszmának lenni és számára ez egyre inkább összezavaró és gátolja a gyógyulását/fejlődését, számomra pedig egyre kevésbé szórakoztató. én érzelmileg stabil állapotban vagyok, ezért igen nehéz kizökkenteni de úgy semmi extra nincs a dologban, ha a másik fél már magától is kizökken minden hatására. nem vérre megy ez, több vágást meg nem merek ejteni, mert tartok tőle, hogy valami visszavonhatatlan bajt csinálnék, szóval kénytelen leszek pihenni és pihenni hagyni.
amúgy elég vacak érzés, ha valakiről nem tudod eldönteni, hogy azért kedves és érdeklődő e, mert úgymond az a feladata mentorként, hogy az legyen vagy pedig esetleg magánemberként is érdekelnéd. úgyhogy már csak ebből a szempontból is nagyon érdekelne a szeptember, lévén legalább hetente látni fogom. úgyhogy lesz itt móka meg kacagás és miegymás.
