nos, első körben bejelenteném, hogy idén SZIN-en is agyonverethettem magam ír kocsmazenére, a Paddy and the rats jóvoltából, úgyhogy pillanatnyilag egy rendkívül izomlázas és legalább ugyanannyira boldog nő bökdösi a billentyűzetet. ráadásul, mivel mindennek van tanulsága, a mai nap megtanultam azt, hogyha Ádám a kezembe nyom egy üveg bort és azt ordítja, hogy "ha ezt nem sikerül húzóra meginnunk, többet senki nem szexel a világon", akkor az én hősiességem nem fogja megmenteni senki nemi életét, ellenben igen erős fejfájást okoz. de azért mi megtettük, amit megkövetelt a haza.
továbbá gyűjtés alatt állnak az idei fesztivál legbizarrabb csajozós szövegei, míg én találkoztam azzal a formulával is, hogy öten egyszerűen odajöttek és kezet fogva bemutatkoztak, aztán azzal a lendülettel mentek is tovább. nem igazán tudom, hogy ezzel kapcsolatban mit éreztem, de legalább nem az egész világból való kiábrándulást, mint az összes többinél.
második körben; igazából olyan jellegű problémával szembesültem nemrég, ami számomra teljesen újszerű és nem nagyon tudom hová tenni fejben, hogy a lelkemet botmixerrel trancsírozta szét egy 15 perces rajzfilm. ez nem vicc, mindenki úgy harangozta be, hogy ez egy rettentően megható darab és még felnőtt férfiak is sírnak rajta. biztosan így van, én azonban, fiatal nőként, sírás helyett inkább valami besorolhatatlan visítással lecsaptam a laptop tetejét és azóta szívügyem beszerezni egy kalasnyikovot, hogy minden árnyékba belelőhessek. igen, alapvető problémáim vannak az előre megjósolt érzelmi reakciókkal, általában egyik sem jön be. nem tudom aggódnom kéne e emiatt, jelenleg sokkal jobban aggaszt az, hogy képtelen vagyok túllépni pár kockányi mozgófilmen. ami viszont nagyon igaz és amivel, később felismerve minden alkalommal lenyűgöz az agyam, az az, hogy miként választunk zenéket, filmeket vagy könyveket olyan szempont szerint, hogy egy-egy élethelyzetben az aktuális feszültségeinket vagy folyamatainkat láthassuk ezekbe, még ha rettentően lappangó formában is. szóval én hiszek abban, hogy amennyiben nem megy ki a fejemből ez a vacak pár napon belül, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mi alapján azonosulok vele és ezáltal mit kavar fel bennem. (igazából sejtem, de remélem, hogy tévedek, mert akkor sikeresen létrehoztam az évtized legbrutálisabb érzelmi paradoxonját).
harmadik körben; Bence idén is küldött képeslapot Spanyolországból és ráadásul pont a legnagyobb káosz közepén kaptam kézbe; azt hiszem ez csak egy nagyon apró szimbóluma annak az amúgy teljesen átfogó törvényszerűségnek az életemben, hogy amikor kell, akkor Bence ott van. vannak emberek, akik segítenek, vannak, akik megpróbálnak segíteni, de ő az, aki ha egyszerűen csak "van", már azzal is eszméletlenül sokat dob az állapotomon. az ő társasága megváltás olyan értelemben, hogy vele valahogyan egy csapásra és teljesen visszatérek a legszélsőségesebb tudatállapotomból is önmagamhoz, ahhoz a saját énemhez, aki egyszerre tudja a környezetét és magát is megóvni, akinek a kezében van a kontroll, de sosem él vissza vele vagy ejti el. aki tudja, hogy szelídséggel néha sokkal többre megy, mint a karmaival, de nem is nyel le semmilyen feszültséget, ha konfrontálódni kellene.
nemsokára térünk vissza, mert jó néhány kör hátravan még ma (meg remélhetőleg az elkövetkező hatvan évben)
