aki még nem érezte át, valószínűleg el sem tudja képzelni, mennyire nyomasztó, ha hiába beszélsz a párodnak, mert az következetesen elbagatellizálja az amúgy egyáltalán nem betegesen irracionális problémáidat/kéréseidet, csak azért, mert ő maga nem úgy gondolja. egy kapcsolatot mégiscsak azért hívnak így, mert a két embernek közös érzelmei, és érdekei alakulnak ki, én pedig ezzel úgy voltam világéletemben, hogy talán nem értem, miért zavarja valami a másikat, és talán úgy gondolom, hogy fordított helyzetben ez engem nem bántana, de attól még nem teszem ki őt felesleges stressznek, és fájdalomnak, ha egyszer tudnék segíteni rajta. persze, vannak dolgok, amiket senki nem oldhat meg a párja helyett, és amin saját magának kell dolgoznia, de ha egyszer az én kezemben van a választás -mert a szerelem sajnos már csak ilyen furcsa dolog, indokolatlan mennyiségű választással, és hatalommal ruház fel a másik érzelmi jólétével kapcsolatban - akkor az ő nyugalma lesz az elsődleges. az pedig, hogy ez visszafelé is működik jelenleg, kimondhatatlanul jól esik, mert nem hiszem, hogy nincs olyan ember a bolygón, aki ne szeretné azt érezni, hogy ő -olyasvalaki számára, akit szeret - a "mérlegelésből" pozitívan kerül ki. nagyon egyszerű példával élve, más az, ha beraknak egy őserdő közepére, hogy na találd fel magad, és kezdj amit szeretnél, vagy ha a kezedbe adnak valamilyen önvédelmi eszközt is, és te megígéred, hogy nem fogod azt a fegyvert felelőtlenül használni. én sem vagdalózom össze-vissza, és elsődleges tervem, hogy inkább a saját érzéseimet tanuljam meg kezelni; de tudván (immár bebizonyosodva), hogy vészhelyzetben mellettem döntenének, és én volnék a prioritás, azért olyan érzés, amire szükség van egy egészséges párkapcsolatban.
*
tehát az élet szép is, meg jó is; a következő félévem sűrű lesz, úgyhogy az eredeti terv május utánra lett áthelyezve, de nyáron szeretnék belekezdeni egy olasz nyelvtanfolyamba. az egyetemen ugyanis az olasz kezdő órák úgy a pillanat törtrésze alatt szoktak telítődni létszám tekintetében, és természetesen minden nálam idősebb diák kipropagálja valahogy, hogy neki mindenképpen járnia kell erre az órára, mert a "kell a kredit, és hát szeretem az olasz konyhát" erősebb érv, mint az én "Olaszországban szeretnék dolgozni, eddig latinul tanultam, szóval cirka fél év alatt megtanulnám alapszinten a nyelvet" érvem, köszi. de lényeg a lényeg, hogy olasz újrakezdő/középhaladó-ra már jóval kevesebben szoktak jelentkezni, és ha nyáron összeszednék annyi nyelvtani alapot, hogy ezekre jelentkezhessek fel, valószínűleg sínen volnék. meg alapvetően szeretném úgy érezni, hogy szisztematikusan építgetem a jövőmet, pláne, hogy ez még 2-3 év múlva esedékes csak egyáltalán, szóval addig is álmodozzunk már valamiről.
tetoválás téren egyébként valami ilyesmivel szemezek, bár amennyire ismerem magamat, és a nőies attribútumokhoz való ragaszkodásomat, ez nem fog megvalósulni, lévén a szarvasagancs mégis meglehetősen maszkulin szimbólum. ami miatt nekem a szívem csücske volna, az a Vörös sárkányból való idézet, miszerint "He viewed his own mentality as grotesque but useful, like a chair made of antlers. There was nothing he could do about it.” ez pedig nagymértékű azonosulásra ad okot, ámde ha már most érzem, hogy ennek a maszkulin jellege zavarna magamon, akkor később biztosan még inkább elmenne a kedvem tőle, szóval ez aztán végképp csak álmodozás szintjén marad.
