megszoktam,hogy mindig prímán megszökök mindenhonnan
és most egész egyszerűen nem tehetem meg,mert egyrészt nem vagyok már
másrészt szeretem a körülöttem élőknek ezt a részét,és azért,mert egy-egy megváltozik végletesen,vagy én képtelen vagyok némelyik konfliktust lereagálni,nem foghatom meg egyszerűen a mentális bőröndömet és léphetek le egyszer egy szép napon csapot-papot a hátam mögött hagyva,hogy aztán a következő hellyel is előbb-utóbb ugyanezt csináljam.
*vannak barátaid. szemétláda.
vannak ám,de még milyenek,ó jajj
szóval hisztériás szemétláda
