eszetveszt

nem jó. ez így nagyon nem lesz jó. ő jó ember,én pedig túl lelkiismeretes vagyok ahhoz,hogy jó emberekhez kössem magamat,ámde annyira mégsem,hogy változtassak azért,hogy ezt nyugodtan megtehessem.
minden saját magam iránti szeretetem és tiszteletem magába foglalja azt is,hogy képes legyek reális önkritikára - sőt,amilyen végletesen tudom művelni az első kettőt,olyannyira az utóbbit is,ha úgy látom értelemszerűnek,éppen ezért szoktam minimum félhangosan kinevetni minden beérkező kritikát. mert elkésett. én azt már régesrégen megmondtam magamnak,durvábban mint ahogy más azt bármikor is megfogalmazni volna képes. eszméletlenül zseniálisnak és főleg minden érdektől mentesnek kell lennie annak akitől én akár tanácsot,akár észrevételt igazán komolyan veszek.
ez az említett reális önkritika pedig sajnos igazán konkrétan kimondja,hogy nincs olyan tudatmódosító,amitől borzasztóbb lenne a természetem,mint a hiúsággal keveredett vágy. akár azért akarok valamit,mert be akarom bizonyítani,hogy megszerezhetem,akár azért mert valóban úgy érzem,hogy szükségem van rá - ha neadja az ég még keveredik is a kettő - a gondolataim újra csak olyan sebességre kapcsolnak amit az etika nem képes követni. lemarad,én pedig még utoljára megpróbálom megzabolázni saját szavaim és cselekedeteim kivetülését,nyakán lánccal. különösek azok a szemek amik ezt a láncot alkotják; köztük a tisztelet,hála,megfontolás és a legerősebb talán a taktika jól felfogott haszna. de van,hogy mégsem elég tartós a lánc,vagy esetleg nem is akarom olyan szilárdan tartani. mint általában.
nem vagyok szerelmes.
a szerelem fogalma nálam megegyezik a tökéletesen kollektív tudattal. tudom,irodalmi és dramaturgiai értelemben igencsak félre vagyok informálva,mégis,csak akkor érzem azt,hogy szerelmes lettem,mikor ez megvalósul,vagy kellő mértékben elhitethetem magammal,hogy megvalósult. a fenn emlegetett esetekben így érthető módon nem erről van szó. de akkor miről...?
miért tud bennem olyan gátlástalan vágyat kelteni egyszerre akár annyi apróság? nevetséges. éretlen. akár a valódi kisgyerek a játékboltban,aki gyönyörűbbnél gyönyörűbb darabok után kapkod,mindig is tudtam,hogy valahol nagyon el vagyok én kényeztetve,vagy legalábbis úgy volt,természetesen a körülményeket tekintve,nem emocionálisan. de az első persze rántotta maga után a többit is,aminek eredményeképpen jópár téren annyira telhetetlen vagyok.
abnormális ütemben váltakozik a mentális és fizikai nimfománia illetve aszexualitás.
minél inkább dominál a nihil a érzelemközpontomban,annál irracionálisabban és erősebben kívánok meg olyat,amit megkapok,és semmi változás,csak a nihil terpeszkedik el rajtam szélesebben,rosszabb esetben végleg meg is undorodom a megszerzettől. amíg ha szikra pattan az agyamban,ugyanolyan fanatikus leszek és a világ végéig is követem akár annak a tárgyát,amíg újra csak be nem teljesül,és én...én akkor megint kiüresedek. visszatér a nihil. a szikra nélkül keltett,poshadt,megvetett vágy,a következő részemről incselkedő,ugyanolyan tűnékeny,ám sokkal édesebb és oltalmazóbb,szikra keltette vágyig.
a másik,aki érdekel,nem jó ember és nem is szeretem,így hát nem szab gátat a kíváncsiságomnak a lelkiismeret,hogy esetleg fájdalmat okoznék. egyszerűen csak nagyon hasonlít rám,emellett egyszerre kelt bennem tiszteletet és amolyan csakazértis kihozlak én a sodrodból - lelkesedést a megközelíthetetlenként való magát tálalásával. de egyrészt tudom,hogy mi lenne a vége,másrészt az illető velem egynemű. igen,mint már eddig meglehetősen uniszex írásmodorom ellenére kiderült,ízig-vérig hercegnő nő* volnék,és világéletemben úgy éreztem eddig,hogy a fent már emlegetett szerelem fogalma csak ellenkező neművel valósulhatna meg,ugyanúgy ahogyan eleve egy kapcsolat is. ezzel együtt nem szoktam letagadni,ha vonzónak találok egy másik lányt,akár külső akár belső tulajdonságok alapján,bár velem egyneműekkel ha lehet,még kritikusabb vagyok mint férfiakkal. talán éppen azért tisztelem azt,aki ilyen kritériumok mellett is vágyat kelt bennem.
csak tudnám,miért mindig a vágy? miért benne nyilvánul meg az érdeklődés,a tisztelet,az elismerés,a szeretet,a játékosság,minden...?
mennyivel könnyebb lenne vele és vele is. nála nem kellene félnem,hogy ez megrontja majd az eddigi kapcsolatunkat,nála pedig nem csúsznék bele ebbe az őrült megszerzési-bizonyítási kényszerbe,hogy csakazértis az enyém legyen,mindössze azért,hogy lássam a valódi énjét.



*minimális jó és kevésbé degradáló hír,hogy normális táplálkozással és nyári életmóddal (ami kb.abból áll,hogy minden megkívánt ételt gátlástalanul betáplálok a szervezetembe,emellé rohangászok fel s alá az egész napos iskolában ülés helyett) életemben talán először sikerült egész értékelhető másodlagos nemi jegyeket magamra szednem. végre nem szolgálok többet rá sem a vasalódeszkára,hámozott gilisztára és egyéb kedves baráti körben használatos metaforákra és ezzel együtt nem is úgy érzem magam mint akinek totális idegentest-érzése van saját magától. ó,je.