To love and be loved' this concept is driving me crazy
That sweet, burning kiss you gave to me was a mere imitation
Numbed sensations and my consciousness are now fading away
These crushed emotions will return right back
to their very own place in the dark
újabb csodásan balul elsült szerelmetvalláson vagyok túl,habár nem értem miért fogom fel olyan katasztrófálisan,mikor pontosan megkaptam mindent,amire számítottam. talán azért,mert a számításaimat eleve azon lehetőségek közé határoltam,amiket elképzelhetőnek tartottam. nem várhattam volna most tőle semmi drámaibbat vagy érzelgősebbet annál,hogy napról napra fontosabb vagyok,és különben is mi bajom,mikor így is sokkal többet tesz értem mint bárki más tenne az ő helyzetében. tudom. amiről elképzelésem sincs,az az,hogy miért megyek néha szándékosan homlokegyenest szembe a következtetéseimmel. nem akartam a szeretlek szóval sem újabb terhet rakni a vállainkra,sem lelkiismeretfurdalást kelteni benne.
mindez öt-tíz perccel azelőtt történt,hogy gyalog hajnalban hozzájuk értünk volna a még sötét utcákon. bennem azonban annyira megfeszült az idegeim húrja,hogy kértem,menjen haza,aludja ki magát hetek óta először végre legalább,én meg hazatalálok onnan. még életemben nem tekertem olyan esetlen cigarettákat mint a házuk közelében lévő padon töltött idő alatt,és balszerencsémre a Hold pont a hátunk mögött járt éppen,úgyhogy nem tudtam feltűnés nélkül pásztázni,csak 180°-os fordulatot véve rászegezni a tekintetemet,és kántálni magamban,hogy segíts rajtam,kérlek szépen,most segíts rajtam. mindig ezt teszem konfliktus vagy számomra pánikot keltő helyzet esetén,abban az első pár percben,mikor még nem zökken helyére a józan eszem.
ő azt válaszolta,hogy örül,hogy elmondtam,nem raktam "újabb" terhet a vállára,de amennyiben őszinte akar maradni,egyenlőre annyit tud biztosan közölni,amiket már eddig is emlegettünk,illetve szó sem lehet róla,hogy egyedül hazaszökjek. vagy elkísér,vagy menjünk hozzájuk,nem lesz semmi ha nem szeretném,de aludjunk együtt,elvégre semmi baj nem történt. rendben,mondtam,úgyhogy mentünk. nem tudom,hogy már lámpaoltás után hallotta e,hogy bocsánatot kértem a telhetetlen önzőségemért,de nem válaszolt rá és addigra igen lassan,mélyeket lélegezve süllyedt-emelkedett a mellkasa a fejem alatt. ott maradtam a sötétben a szívdobogásával,nem tudván,hogy örüljek vagy keseregjek e amiért nem hall sírni. talán inkább örültem,mert tudtam,hogy úgyis magát hibáztatná,miközben ezúttal minden önimádatom ellenére is nyilvánvaló,hogy én nem vagyok képes túllépni a komplexusaimon,és nem is tudom hanyadjára csinálok hús-vér emberekből kognitív sémákat a magam számára. miért nem vagyok képes tudatalatt is,és nem csak tudatosan felfogni,hogy egyetlen élőlény nem válthat meg egy másikat és mikor hagyok már fel azzal,hogy ezt az átok-megtörő szerepet folyamatosan szerencsétlenekre vetítsem ki...?
mindenesetre ma nem találkozunk. három hónapja először a többiekkel sem. egyrészt bár reggel már oldottabb volt jóval a hangulat,még mindig túlérzékeny vagyok,és ezt nem akarom rajta levezetni ezúttal,másrészt az azóta eltelt pár óra alatt sikerült leamortizálódnom szervezetileg. minden izmom fáj,sajog és húzódik,harmincnyolc fokban is rámjön időnként a didergés,bár a lázmérő higanyszála nem mozdult sokkal feljebb mint szokott. mindenesetre pillanatnyilag nem vágyom másra mint egy köteg könyvre,zenére,a saját ágyamra és három liter citromos vízre. ha nagyon őszinte akarnék lenni,akár megemlíthetném azt is,hogy kíváncsi vagyok,ő miként reagál távolmaradásomra.
egy szó mint száz,rendkívül elvonva magam alatt vagyok pillanatnyilag,pedig tegnap az incidens előtt annyit nevettem mint már régen egyszerre. hajnali háromig négyen ültünk az egyik park padjain,és egy olyan szinten trippelő alak tisztelt meg minket társaságával,amilyet még életemben nem láttam. leülvén hozzánk nórával megkérdezte,hogy ugye mi boszorkányok vagyunk e,érzi ám az auránkból. mondtuk,hogy persze,hogyne,és ez egy másfél órás társalgást indított be,amiből kiderült,hogy emberünk boszorkánymester,és személyesen ismeri az őrangyalát aki éppen akkor is vele volt,egy fekete szárnyas bantu néger,aki egyszerre 6 hangon beszél. (én időnként felkeltem a padról sétálni egy kört a végtagjaim megmozgatásának ürügyét használva arra,hogy úrrá legyek a hangos sírva vihogási ingeren). aztán miután ilyesfajta bizonyítékait adta annak,hogy ő aztán nem földhözragadott nyárspolgár,hanem spirituális lélek,megkérdeztem,hogy ez esetben adna e egy magamfajta szerencsétlennek tanácsot,akinek a problémájával nincsen kihez fordulnia ebben a kegyetlen,felszínes társadalomban. arról volna szó,hogy mentális energiáim hatására kinyílt a Harmadik Szemem,csak éppen a talpamon,ezért nem tudok standra járni,mert csípi a klór. az időközben bemutatkozó László,a mágus biztosított együttérzéséről és felajánlotta,hogy áthelyezi a Harmadik Szemet olyan helyre,ahol nem zavar. mondtam,hogy akkor a tarkómra kérem,mert ez tényleg rengeteg problémát vet így fel,drogozni is azért nem tudok,mert olyankor úgy kitágul a pupillám a talpamon,hogy csak a cipőm talpát látom,mert a rendes szemeim elhomályosodnak. hasonló és még ezeket messze felülmúló diszkurzusrészletek után nagy nehezen elküldtük aludni haza Lászlómágust és 6 hangon beszélő bantu néger őrangyalát.
és mivel én ilyennel sajnos nem rendelkezem,azt hiszem a magam kezébe veszem jósorsomat és a mai napot a kriminális mélységű indokolatlan melankóliának szentelem.
