'cause of you I'm running out of reasons to cry

te vagy az óda az egész élet minden eddigi formájához, amit csak ismertem és az élet egésze az óda hozzád; hiába pörgetem végig az emlékképeimet az elmúlt évekről, nem találom azt a pontot közöttük, ahol ott és akkor kiérdemeltem volna, hogy engem majd valamikor ennyire szeressen, akibe én is beleszerettem. ha el van rejtve bennük valahol az a perc, ahol ez eldőlt, én nem tudok róla és ami még biztosabb, hogy abban a pillanatban soha nem is tudtam volna elképzelni. pedig sok mindent képzeltem én mindig is, egészen kiskoromtól kezdve; akartam oceanográfustól meg "dínócsont kiásó"-tól kezdve, vándorszínészen keresztül és pszichiáteren át a fordítóig és újságíróig minden lenni, képzeltem el úgy, hogy majd mindig a többiekkel maradok és a végén rutinná válik, hogy enni sem bírok nélkülük, de úgy is, hogy egyedül akarok élni, bárhol ahol hegy vagy nyílt víz van a közelben; akartam megváltani a világot mindenáron, elégve bárminek az oltárán amit éppen igaznak tartottam és akartam teljes indolenciába süppedve nevetgélni, hogy na látjátok, én megmondtam előre; akartam rohanni ész nélkül és kisikítani a lelket is mindenből és akartam egy helyben ülve megvárni amíg atomjaimra szakít szerte-szét az a sok elmélet és perspektíva. egy dolog volt, amire sohasem számítottam és a legelszálltabb álmaim sem fogadták be magukba, mint opciót, pedig szaladgálhattam volna nélküle égen-földön akármelyik választásom után, nem lett volna nyugtom. soha nem fordult meg a fejemben, hogy egyáltalán létezik ilyen szerelem, nemhogy ez egyszer meg is történjen velem. mióta pedig tudom, ugyanúgy nincs nyugtom- a percek lomhán vánszorognak, valahányszor nem hallom a hangodat, a bőröm egy üres festővászon amikor nem érsz hozzá, nem állok biztosan a talajon amíg rajta a te árnyékod nem vetül az enyém mellé - csak éppen ez most már vegytisztán boldoggá tesz.