tegnapelőtt hajnali háromnegyed négykor ültem, a székre kuporodva és kávét ittam valakinek a bögréjéből, miközben a másik szobából szólt a nézett film valamelyik soundtrack-je, meg egy azóta is hova tehetetlen "adjá' bort!" ordítás. előzőleg senki sem hitte el nekem, hogy a combig érő pólóm alatt van nadrág is, megbeszéltük, hogy nincs olyan helyzet az életben amin a flip-flop papucs ne rontana még tovább,illetve, hogy kellemetlen volna, ha az elmebeteg szomszéd, aki már 20 éve kopog a házigazdáék falán folyamatosan, meghalna és azután is folytatódna a kopogás és ennek az ötletnek valamiért senki sem örült. aztán valamiért nekiálltunk hatszázadjára is újranézni a Karib tenger kalózait és azóta a legindokolatlanabb pillanatokban kezdek el nevetni azon, hogy "doni dzsepp és borlando loom" -nem, én sem tudom miért, előző héten Bencééknél Videómániát néztünk és végigpörgettük az összes "szakszerűen" alkotást, valahol ott ragadhatott meg. valahol közben a fiúk felfedezték, hogy a konyhában lévő afrikai álarc-dekoráció mintái valójában horogkeresztek. évek óta járkálok már oda, de még sosem tűnt fel sem nekem, sem másnak, de azóta már képtelen vagyok nem ezt látni benne, szóval dokumentálnám is, hogy más agyával is szórakozzon, ne csak az enyémmel;
ez az egyik olyan dolog a sok közül az életemmel kapcsolatban, amikért időnként hálát kell adnom; valahogy sosem hagyott egy helyben. és nem abban az értelemben, hogy nem tudtam volna személyiségemből adódóan megmaradni sehol, hanem már hozzászoktam, hogy ha valami zátonyra fut és romokban hever, az életem rendszerint kézen ragad és tovább keringőztet. akár akarom, akár nem. nézelődhetek visszafelé és kiabálhatok hátra, de attól még tovább leszek rántva, forgatva, sodorva. mint a palackposta az óceánban, olyan leszek, temérdek magamra írt mondanivalóval.
ez pedig valahol fantasztikus érzés, valahol pedig nagyon ijesztő és mindkét értelemben lábremegtető; ilyenkor érzem igazán, hogy ha működik valamiféle erő ebben a világban, akkor az velem van, az én oldalamon áll. nem tudom mi, miért és hogyan de tudom, hogy kilenc életet adott és egészséges, éles fogakat és körmöket is ahhoz, hogy megvédjem ezeket. én pedig, amíg lélegzet van bennem, a létező legnagyobb alázattal és szeretettel fogom óvni az életet magát. hogy ő mindig viszont fog e védeni engem és járni velem ezt a furcsa keringőt, arról elképzelésem sincs, de eddig még nem hagyott soha cserben és ha én megadtam az esélyt neki azzal, hogy hagytam magam tovább rántani, ő mindig megoldotta és kitakarította azt a helyzetet is, amit nekem akkor és ott, előzőleg hátra kellett hagynom, mikor én magam már nem tudtam mit tenni ennek érdekében.
már két embert várok rettenetesennagyon haza külföldről
