szeptemberkezdő

azért hadd jegyezzem meg, hogy istentelenül bizarr érzés, mikor egész életeden átível az a probléma, hogy olyan vagy, mint azok a kóbor macskák, akik menekülnek a feléjük nyúló kezektől és ha akár barátként, akár ellenkező neműként "nyomul" valaki, nincs más vágyad, mint minél gyorsabban kikerülni a helyzetből és tényleg minden sejted arra van programozva, hogy a lehető legkevesebb érzelmi átélésbe kerüljön megszabadulni bármi kellemetlentől, hogy ne ismerj határt ilyen téren, ha bezárva érzed magad - és mindehhez képest, ha valaki feléd nyúlva nem megérinteni akar, csak simán ott tartja a kezét, amíg hozzászoksz és otthonos lesz, a mellkasodban menthetetlenül megindulnak az érzések, mint a kövek az omló sziklapartról és egy idő múlva nem lesz másra késztetésed, mint érett gyümölcsként leszüretelni a szívedről a ragaszkodást és szeretetet, mielőtt azt lehúzza a saját súlya és földön koppan.