avarice

először is, minden rinyálást félrerakva, szeretném dokumentálni, hogy úgy 7 éves korom óta először, táncoltam. igaz, hogy nem önszántamból, hanem átvariálták az egyetemi tesióránkat, és igaz az is, hogy folyton lefejeltük egymást petrával, mikor forogni kellett volna, de attól függetlenül, én nagyon élveztem. végül is, a hozzáértő tanárnak fájhatott a látvány jobban, nem nekünk.

panaszkodást visszarakva a képbe; nem. úgy értem, hogy nem, csakazértsem fogom sajnálni magam, és életemben először megpróbálok nem hódolni annak a frenetikus szokásomnak, hogy gyakorlatban teljesen szembemegyek azzal, amivel elméletben tisztában vagyok, hogy nem volna hasznos. úgyhogy nem fogok úgy hozzáállni, hogy mert én minek is érném meg, nem fogok mindenből degradálót leszűrni, nem fogok túlkombinálni. eddig, égnek hála, megvolt mindig a lehetőségem rá, hogy ha valami ilyesmi felkavart, rögtön szóltam, és odabújtam, megnyugtattak, és minden helyrezökkent, de ennek a lehetőségnek híján nem igazán zökkenhetek most jobbra-balra.
szóval bátor vagyok, meg okos, meg szétvet az önbizalomtól kezdve a türelemig minden ilyen izé, amit az emberek szeretni szoktak. vagyis hát, nem tudom, nem értek én az emberek ízléséhez, úgy nagy általánosságban véve. azt tudom, hogy a spagettit nagyjából mindenki szeretni, és értékelni szokta, azzal viszont nem rendelkezem, a legkevésbé sem, és ez engem zavar a leginkább.

*

november első hetében lesz az idei Forum Humanum, ami után valószínűleg sírva fogok fetrengeni napokig ebben az évben a holokausztot dolgozza fel. aki minimálisan is ismer engem, annak valószínűleg tartottam már legalább egy kiselőadást arról, mennyire érzékeny pontom ez a téma, és ennek semmi köze nincsen az ez alatt meghalt rokonaimhoz, lévén őket nem ismerhettem meg személyesen. de akár a II. világháború alatt lezajlott holokausztról beszélünk, akár bármelyik más népirtásról a történelem folyamán, én kikészülök. ami azért szórakoztató, mert gyilkosságok hallatán meg sem rebben a szemem, realitás talaján maradva sem, fikció terén meg körül-belül mindent magamhoz rántva nézek meg/olvasok el, amiben ilyen jellegű a cselekmény, legyen az krimi, vagy thriller, vagy bármi.

de a szervezett népirtás ténye, számomra úgy, ahogy van, felfoghatatlan, és tudom, hogy ez gyerekes, de világéletemben azért akartam egyszer Auschwitz-ba elmenni, hogy ez ne egy megfoghatatlan mumus legyen számomra, hanem lássam a két szememmel, és ha fel is kavar a látvány, de zökkentsen ki a realitás. a Forum Humanum-tól idén azt remélem, hogy a túlélő, aki elvileg a beszámolót, és a téma megközelítését fogja prezentálni, talán akár az előadásában, akár személyesen, de tud nekem olyat mondani, ami szintén eléri ugyanezt a hatást. úgyhogy akármilyen hipokrata álszenvedésnek is tűnhet* ez kívülről részemről, mikor szóba jön, nekem ez egy elég fontos lépés, és ahhoz illő izgalommal is várom.